Button: A stratégia fontosabb, mint az autó - F1VILÁG.HU

Button: A stratégia fontosabb, mint az autó

HIRDETÉS

Jenson Button bevallotta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors ahhoz, hogy felvegye a tempót csapattársával, Lewis Hamiltonnal, aki megnyerte idei első versenyét a Kínai Nagydíjon.


Jenson Button bevallotta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors ahhoz, hogy felvegye a tempót csapattársával, Lewis Hamiltonnal, aki megnyerte idei első versenyét a Kínai Nagydíjon.

Button ugyan vezetett az első etapban, miután lerajtolta az első sorból Sebastian Vettelt, ám Hamilton megelőzte a verseny féltávjánál, majd elfogytak abroncsai az utolsó körökre, így elvesztette harmadik pozícióját Mark Webberrel szemben.

„Óriási gratuláció Lewisnak, egy fantasztikus versenyt teljesített” – mondta Button a futam után a riportereknek. „Ez egy olyan verseny volt, ahol rengeteg előzést láthattunk, és izgalmakban nem volt hiány, szóval élvezetes volt, de nem voltam elég gyors.”

„Valamilyen okból kifolyólag nem tudtam megfelelően vigyázni a hátsó gumikra. A negyedik hely volt a legjobb, amit ki tudtam hozni az autóból.”

„Élvezetes, de semmit nem tudsz tenni azokkal, akik frissebb gumikon vannak, tehetetlen vagy. Például, mikor Webber megelőzött, sokkal gyorsabb volt nálam. Esélyem sem volt harcba szállni vele. Persze megpróbáltam, de nem volt elég tapadásom, nehéz ügy.”

„Egy kemény délután volt számomra, és valami miatt nem volt meg a megfelelő sebességem.”

A brit versenyző arra is rávilágított, hogy az új szabályok miatt fontosabb a jó stratégia, mint a jó autó a versenyen, persze utóbbi is kell ahhoz, hogy eredményesen szerepelhess.

„A stratégia kialakítása nagyon fontos, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Webber közvetlenül csapattársa mögött végzett, pedig Sebastian az első, Webber pedig a 18. pozícióból várhatta a rajtot. Lenyűgöző” – magyarázta.

Button továbbá elnézést kért a Red Bull és saját szerelőitől is, hogy rossz helyre állt ki első kiállása alkalmával a bokszutcában.

Hirdetés

„Megnehezítettem a helyzetüket. Igazából éppen lenéztem, mikor megérkeztem a bokszba, és rossz helyre álltam be, amiért elnézést kérek” – tette hozzá a brit versenyző.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!