Button: A szerencsének semmi köze a győzelemhez

Jenson Button úgy gondolja, hogy nem a szerencsének köszönhetően került az élre, és aratott győzelmet a hétvégi Kínai Nagydíjon, ahol az eső játszotta a főszerepet.


Jenson Button úgy gondolja, hogy nem a szerencsének köszönhetően került az élre, és aratott győzelmet a hétvégi Kínai Nagydíjon, ahol az eső játszotta a főszerepet.

A McLaren brit pilótája szerint megérdemelten szerezte meg idei második futamgyőzelmét, mellyel átvette a vezetést az egyéni pontversenyben.

„Nem a szerencsének köszönhetjük, hogy az élen végeztünk” – mondta a világbajnoki címvédő, aki ismét fantasztikusan taktikázott.

„Helyesen választottuk meg a stratégiánkat, és megfelelő döntéseket hoztunk. A start abszolút rendben volt, de aztán egyre csúszósabbá vált a burkolat, de tisztában voltunk azzal, hogy a slick gumik miként tudnak muzsikálni.”

„Okosan döntöttünk, aminek örülök. A csapattal töltött első néhány hónapom kimagasló volt, és úgy érzem, igazi részese vagyok a csapatnak.”

“A mérnökeimmel abszolút megértjük egymást, szinte egymás fejével gondolkodunk, ennek is köszönhető, hogy eddig mindig, minden körülmények között megfelelő döntéseket hoztunk.”

Bár a tavalyi évben az első hét versenyen hat győzelmet aratott, Button éppen ezen a ringen nem tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára, mit most bepótolhatott. A brit versenyző elmondta, hogy élete legjobb győzelmét aratta Kínában.

„Számomra ez volt pályafutásom legnagyszerűbb győzelme, mert nagyon nehéz körülmények között értem el” – mondta. „Annak pedig külön örülök, hogy az autó teljesítménye rendben volt a mai versenyen. Nem csak az időjárás miatt végeztünk az élen, a sebességünk is megvolt.”

„A verseny végén két másodperccel voltunk gyorsabbak a többieknél. Azt nem tudhatjuk, hogy szárazon mi lett volna a helyzet, de igazából ez nem is érdekes jelen pillanatban.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!