Button a támadásról: Rosszkor voltunk rossz helyen - F1VILÁG.HU

Button a támadásról: Rosszkor voltunk rossz helyen

HIRDETÉS

Fizikai sérülések nélkül, ijedtséggel megúszta fegyveres rablók támadását szombaton este a McLaren-Mercedes regnáló világbajnoka, Jenson Button.


Fizikai sérülések nélkül, ijedtséggel megúszta fegyveres rablók támadását szombaton este a McLaren-Mercedes regnáló világbajnoka, Jenson Button.

A brit versenyző az AUTOSPORT című brit szaklapnak nyilatkozva nemrégiben részletesen elmesélte az időmérő edzés után történteket, amikor is a pályáról a szálloda felé tartva autójukat fegyveresek támadták meg.

„Rendben vagyok, minden oké” – válaszolt Button a hogyléte felől érdeklődő kérdésekre.

„Megálltunk a közlekedési lámpáknál, körülbelül három sorral hátrébb. A sofőrünk – mint mindig – korábban megállt, és nem állt közvetlenül az előttünk lévő mögé. Kinéztünk jobbra és láttunk néhány fickót csoportosulni az út szélén, egy épület bejárata előtt. Csak ott álltak.”

„Kicsit gyanúsnak tűnt, de nem gondoltunk semmi rosszra, majd Richard [Goddart – menedzser] megjegyezte, hogy egyiknek a kezében egy gumibot van. Aztán észrevettem, hogy az egyik másik valamit épp piszkált a nadrágján, ami egy fegyver volt.”

„Ahogy szóltam a sofőrnek, hogy nézzen oda, ő pedig meglátta őket, azonnal elkezdtek a kocsi felé futni.”

Button hozzátette, amint megpillantották a veszélyes bűnözőket, próbáltak menekülni a helyszínről, ám ezt csak úgy tudták megtenni, hogy számos más autóval összeütköztek. A pilóta a Mercedes egy B-osztályú, páncélozott modelljével kívánt eljutni a szállodához – s elmondása szerint ez volt a szerencséjük.

„Irányba álltunk, a sofőr pedig beletaposott a gázba. Nem tűnt nagynak a hely, de körülbelül 6 autó között mentünk el és mindegyikhez hozzáértünk. Végül átjutottunk és elmentünk onnan, de láttuk, hogy mögöttünk van két fickó fegyverrel a kezében. Az egyik egy egyszerű pisztolynak tűnt, ám a másik kezében mintha géppuska lett volna.”

„Egy B-osztályú Mercedes-Benzben ültünk. Nem a legnagyobb autó, de golyóálló. Elég nehéz, így könnyen átverekedtük magunkat a forgalmon.”

Hirdetés

A McLaren versenyzője elmondta, habár csapatruházatában utazott az autóban, nem hiszi, hogy tudatos támadás történt, hiszen az autó sötétített ablakokkal volt ellátva, így a banditák nem láthatták, ki ül a gépjárműben.

„A csapat öltözékében voltam, de mivel sötétített az autó, nem hiszem, hogy sok mindent láthattak. Az épület bejárata előtt álltunk meg, szóval úgy gondolom, sokkal inkább voltunk balszerencsések, mintsem, hogy tudatos akcióról lett volna szó.”

Button reméli, a hétvégén történt incidensek rávilágítanak arra, hogy a Brazil Nagydíj helyszínén mindenki komoly veszélynek van kitéve, és bízik abban, hogy a jövőben sikerül javítani a biztonságon.

„Évről-évre hallunk hasonló incidensekről, de amíg az ember nem érintett egy ilyenben, addig nem igazán érzi át. Elég ijesztő szituáció volt, mert kezdetben nem hiszed el, hogy ilyen történik. Elég furcsa volt, ráadásul nem mi voltunk az egyetlenek, akikkel ilyesmi történt.”

„Ha jól hallottam, a Sauber szerelőit is megtámadták, ráadásul őket megállították és elvették mindenüket. Elég szörnyű megpróbáltatás lehetett, nagyon sajnálom őket.”

„Persze ez egy szörnyű dolog, de rendben vagyok. Nyilván sok figyelmet kap a dolog, mert ez az első alkalom, hogy megtámadnak egy versenyzőt, de remélhetőleg ez rávilágít ennek a helynek a veszélyeire.”

„Úgy tudom, a legtöbb versenyző rendőri kíséretet kap a pályára vezető úton, illetve golyóálló autót és rendőr sofőrt. Nem túl kényelmes és jó dolog. Viszont azért vagyunk itt, hogy fussunk egy jó versenyt és ez a legfontosabb.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!