Jenson Button Michael Schumachert és Lewis Hamiltont maga mögött hagyva szerezte meg az első pozíciót a helyi idő szerint délelőtt megrendezett első szabadedzésen Montrealba, ahol egy év kihagyás után ismét felbőgtek a motorok.
Az élmezőny ismét nagyon együtt volt, az első négy versenyzőt két tized választotta csak el egymástól, akik egyébként mind Mercedes motorral szerelt autókban ültek, tehát az eddig látottak alapján úgy tűnik, hogy a hosszú egyenesekkel tarkított kanadai ringen fontos a motorerő.
Bár tegnap még esett az eső, sőt néhány kisebb esőcseppet fel lehetett fedezni a kamerák képein, a pálya mindvégig száraz maradt, ám a versenyzők végig a piszkos burkolatra, és a gyenge tapadásra panaszkodtak.
A legnagyobb harc egyértelműen a McLaren duója és Schumacher között alakult ki, hiszen a három versenyző folyamatosan váltotta egymást az élen.
A Mercedes hétszeres világbajnoka minden bizonnyal a határait próbálta, hiszen többször is elfékezte magát az egyenesek végén, sőt a bukótereket is előszeretettel használta.
Egyébként nem Schumacher volt az egyetlen versenyző, aki használta a bukótereket, Fernando Alonso, Vitaly Petrov, Bruno Senna, Sebastien Buemi, és Hamilton is tett egy-két látogatást a biztonsági övezetben, míg Pedro de la Rosa megpördült a Sauberrel a visszafordítóban.
A McLaren és a Mercedes duója mögött Sebastian Vettel következett a Red Bullal, míg a csapattárs, Mark Webber csak a tizennegyedik helyig jutott, ám ennek nincsen különösebb jelentősége.
A 2008-as futamgyőztes, Robert Kubica a hatodik helyre hozta be a Renault-t, Alonso Ferrarija elé, míg az első tíz sorát a Williams párosa zárta.
Lucas di Grassi volt az egyetlen, aki egyetlen mért kört sem teljesített, miután a hatos kanyarban megállt alatta az autója, és azt a szerelők nem tudták helyrepofozni az edzés végéig.
Olvasóink ajánlatai:
Kanadai Nagydíj, első szabadedzés:1. Button McLaren-Mercedes 1:18.127 23 2. Schumacher Mercedes 1:18.285 + 0.158 19 3. Hamilton McLaren-Mercedes 1:18.352 + 0.225 19 4. Rosberg Mercedes 1:18.356 + 0.229 23 5. Vettel Red Bull-Renault 1:18.549 + 0.422 27 6. Kubica Renault 1:18.662 + 0.535 19 7. Alonso Ferrari 1:18.726 + 0.599 21 8. Liuzzi Force India-Mercedes 1:19.097 + 0.970 25 9. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:19.282 + 1.155 31 10. Barrichello Williams-Cosworth 1:19.313 + 1.186 19 11. Sutil Force India-Mercedes 1:19.373 + 1.246 12 12. Massa Ferrari 1:19.511 + 1.384 21 13. Petrov Renault 1:19.549 + 1.422 24 14. Webber Red Bull-Renault 1:19.609 + 1.482 26 15. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:20.186 + 2.059 33 16. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:20.320 + 2.193 27 17. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:20.584 + 2.457 21 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:20.823 + 2.696 28 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:21.869 + 3.742 24 20. Chandhok HRT-Cosworth 1:21.977 + 3.850 27 21. Trulli Lotus-Cosworth 1:22.543 + 4.416 12 22. Senna HRT-Cosworth 1:22.701 + 4.574 28 23. Glock Virgin-Cosworth 1:22.713 + 4.586 20 24. di Grassi Virgin-Cosworth 4







Hozzászólások
(15 komment)Hát a Ferrari ahogyan megigérte, hozza a formáját... Sajnos. Remélem eu-ban jó lesz ez a javítócsomag, mert elvéreznek nagyon hamar.
@fafa: nincsmit ^^
@keson: köszi, javítva!
megint van 1 kis fail a leirásban Kubica a hatodik.. ;)
Köszi
@f.petra: Én meg itt.. és ez tuti nem szakad meg!!!
http://atdhe.net/
@f.petra!
én itt néztem:
http://mushisports.blogspot.com/
@GentlManus: Vettel es Webber kozott meg 1 sec.
Michael most is kihozta a maxot a mercibol!
egyenlőre a szokásos de remélem a folytatás nem lesz az
en a sport1-en neztem. semmi komoly esemeny nem volt, a mormotat (hodot) leszamitva.
funyironak jok lesznek a kocsik, szepen sorbalatogattak a sikanos zoldeket ;-)
en arra leszek nagyon kivancsi, hogy (foleg az ujonc kocsikban) a valtok hogy fogjak birni, hisz ezen a palyan valtanak a legtobbet egy kor alatt.
***
on bejegyzes, idemasolva tolem:
off: (még nincsen cikk a szabadedzesrol) :-D
eddig semmi extra az elso szabadedzesen (sport1 - az ex DSF nyomja live)...
az elso 30 percben gyakorlatilag kocsi sem volt a palyan, aztan kob, alg, senna, es szep lassan az aprodok kibujtak odujukbol...
a 37 - 39 percben volt par csepp eso, ami aztan abbamaradt, de kemenyen felhos - esosre allos az ido....
volt 1-2 sikanlevagas, de semmi komoly cucc...
a legerdekesebb eddig egy hod (vagy mormota, vagy vmi allatka) volt, ami atrobogott a palyan :LOL:
Hol nézted élőben?
Én néztem a neten élőben a szabadedzést,és a következők tűntek fel: a pálya még elég koszos volt, ezért volt jó pár hibázás,konkrétan: Alonso,Liuzzi,Petrov,Schumi,Hamilton, és Vettel is egyszer hajszálnyira száguldott el a fal mellett. Érdesekkség volt még,hogy a pályán keresztbe átszaladt valami nagyobb testű rágcsáló is (olyan macska méret), szerencsére pont nem jött senki. Végsebességre a Renaultk voltak az élen,Pertov kis híján 320 al repesztett. Kb. ennyi.
Csak így tovább Mercedes és Schumi! Csak tarts meg ezt a formádat!
Szép volt Schumi!! Vasárnap is jó lenne itt végezni..
Alonso és massa között 8 tized XD