Hírek

Button: Csak formalitás a jövő évi szerződés

A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button elárulta, csupán idő kérdésére, és aláírja csapatával új, 2014-re vonatkozó szerződését.


A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button elárulta, csupán idő kérdésére, és aláírja csapatával új, 2014-re vonatkozó szerződését.

A brit versenyző a Belga Nagydíjon árulta el, egyelőre még semmi sem garantálja, hogy jövőre is a wokingi gárda színeiben versenyez majd, noha ettől függetlenül biztos benne, 2014-ben is a McLaren pilótája marad.

„Nem hiszem, hogy aggódnom kell amiatt, hogy a csapat meg akar-e tartani” – mondta a 2009-es év világbajnoka.

„Amit mondtam [Belgiumban], az tény, tényleg ez volt a helyzet. De akarnak engem, én is itt akarok maradni, úgyhogy meg fogjuk hosszabbítani a szerződést – csupán idő kérdése. A csapat oszlopos tagjának érzem magam, és úgy gondolom, nagyon jók vagyunk együtt. Véleményem szerint remekül beilleszkedtem ebbe a csapatba.”

„Hiányozna, ha nem lennék itt, mint ahogy biztosan hiányoznék én is. Alapvetően egyszer minden kapcsolat elérkezik a végéhez valamilyen okból kifolyólag – viszont ez egy kiváló partnerkapcsolat, nagyon jól dolgoztunk együtt az elmúlt négy évben, és még bőven van bennünk potenciál.”

Bár jövőre a második legidősebb versenyző lesz a Forma-1-ben, a brit pilóta elárulta, még nem foglalkozik a visszavonulás gondolatával.

„A jövőre vonatkozó szerződéssel foglalatoskodom. Úgy érzem, jól végzem a munkám, és minden hétvégén a legtöbbet hozom ki az autóból. Minden, amiben reménykedem, hogy a határokat feszegetni, és a legtöbbet tudom kihozni magamból – úgy érzem, ez működik, szóval semmi okom arra, hogy valami mással próbálkozzak. Élvezem a versenyzést.”

„Először jönnie kell valakinek, aki jobb munkát végez nálam, mielőtt elkezdek a visszavonuláson gondolkodni.”

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kedden bejelentette, mely gumikeverékekkel érkezik meg Koreába, Japánba és Indiába. A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója,…