Button: Egy kör alatt is nagyon elkopnak a gumik

Nagyon fontos lesz majd a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon a megfelelő gumikezelés – erre hívta fel a figyelmet a McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button, aki a szombati időmérő edzésen a negyedik rajtkockát szerezte meg.

A 2009-es év legjobbja elmondta, bár nem tudott harcba szállni a pole pozíciót megszerző csapattársával, Lewis Hamiltonnal, elégedett az elért eredménnyel – mivel egész hétvégén szenvedett versenygépével.

„Nem olyan rossz ez az eredmény, bár el kell ismerni, hogy nem is olyan jó, mint csapattársamé” – mondta a McLaren versenyzője.

„Egész hétvégén szenvedtem azzal, hogy egy körön jó legyek. Nagyon bízom abban, hogy a holnapi versenyen nem ismétlődnek majd meg a problémák.”

„Alapvetően jó kört sikerült összehoznom, bár nem alakult olyan nagyszerűen az időmérő. Sokat szenvedtem az autó hátuljával, mivel a gumik már egyetlen kör során is nagyon el tudnak kopni. Szóval a versenyen elég trükkös lehet a helyzet.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!