Button egyelőre nem aggódik a jövője miatt - F1VILÁG.HU

Button egyelőre nem aggódik a jövője miatt

HIRDETÉS

Idén lejár szerződése a McLaren Forma-1-es csapatánál, a mezőny legrutinosabb versenyzője, Jenson Button azonban egyelőre nem aggódik a folytatás miatt.


Idén lejár szerződése a McLaren Forma-1-es csapatánál, a mezőny legrutinosabb versenyzője, Jenson Button azonban egyelőre nem aggódik a folytatás miatt.

A brit pilóta ötödik szezonját kezdte meg a wokingi gárdánál a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon, ahol újonc csapattársa, Kevin Magnussen az időmérő edzésen, illetve a vasárnapi futamon is felülkerekedett rajta.

Button nemrég úgy nyilatkozott, ha úgy érzi, nem végez elég jó munkát a McLarennél, könnyen lehet, hogy a visszavonulás mellett dönt – így jövőre már nem versenyez a Forma-1-ben.

A 2009-es év legjobbja mindazonáltal a minap kifejtette, egyelőre nem foglalkozik azzal, merre tovább 2015-ben, jól érzi ugyanis magát a bőrében.

„Nagyszerű pályafutásom volt eddig, de én egyáltalán nem érzem úgy, hogy a végéhez közelednék” – idézi Button szavait a Telegraph.

„Az emberek azt mondják, «ó, 34 éves, lejár a szerződése, mit fog csinálni az év végén?» Én meg azt mondom, ugyanaz lesz a helyzet, mint minden évben!”

„Nem számít, hogy van-e szerződésed – ha egy csapat nem gondolja úgy, hogy elég jól végzed a munkád, akkor ki fog rúgni. Ha viszont nagyszerűen teszed a dolgod, 10 újabb évre meg akarnak tartani.”

Button kifejtette, nem gondolkozott még azon, mit fog csinálni akkor, ha el kell hagynia a McLaren csapatát, a folytatáshoz pedig egy kisebb alakulatnál kellene szerencsét próbálnia.

„A McLarennél vagyok, itt érzem jól magam. Nem kezdek el emiatt aggodalmaskodni.”

A gárda versenyigazgatója, Eric Boullier rendkívül elégedett volt az újonc Magnussen teljesítményével, elmondása szerint azonban nem kell attól tartani, hogy versenyzőik bajba sodorják egymást a versenypályán, illetve feszültség alakul ki köztük.

„Azt hiszem, erről inkább a Mercedest, vagy a Ferrarit kellene megkérdezni. Nálunk nincsenek problémák” – mondta a francia szakember.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Button egyelőre nem aggódik a jövője miatt
Verstappen: Az első pár kör elég hektikus volt!
Norris már a rajtnál elszúrta, Verstappen nyerte a sprintfutamot Kínában!
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!