Button év elején nem számolt a Red Bull-lal - F1VILÁG.HU

Button év elején nem számolt a Red Bull-lal

HIRDETÉS

A Forma-1 2009-es világbajnoka, Jenson Button elárulta, csapata, a McLaren, valamint a Lotus küzdelmére számított az idei szezon első felében.


A Forma-1 2009-es világbajnoka, Jenson Button elárulta, csapata, a McLaren, valamint a Lotus küzdelmére számított az idei szezon első felében.

A brit úgy nyilatkozott, meg volt győződve arról, hogy az erős kezdést követően a McLaren nyeri majd a bajnokságot, sőt, valójában a Lotust nagyobb ellenfélnek tartotta a Red Bullnál.

A McLaren végül harmadikként zárta a konstruktőri bajnokságot a Ferrari és a Lotus között, míg a trófeát a Red Bull hódította el.

„Öt verseny után azt gondoltam, meg fogjuk nyerni a bajnokságot” – mondta Button.

„Nagyon versenyképesnek tűntünk, és úgy gondoltam, a Lotus rendkívül jó lesz idén. Következetesek voltak, viszont még nem volt meg a megfelelő tempójuk. Öt verseny után nem mondtam volna azt, hogy a Red Bull nyeri a bajnokságot.”

A McLaren hullámzóan teljesített 2012-ben: bár autója tempója rendkívül jó volt, a megbízhatósággal rendszerint problémái adódtak.

Lewis Hamilton hét rajtelsőséget és négy futamgyőzelmet szerzett a szezon során, miközben Button háromszor diadalmaskodott, és egyszer rajtolhatott a pole-ból.

„Az ember mindig úgy gondolja, hogy elveszítette a bajnoki címet, ha nem nyerte meg azt” – folytatta Button.

„Mindannyian a bajnoki címért küzdünk, de csak egy csapat nyerheti meg. A Red Bull nagyon jó munkát végzett és megnyerte a konstruktőri címet. Mi is jól dolgoztunk, csak nem elég jól. De ebben a sportban nagyon kiélezett a küzdelem, és nem kellene csalódottnak lennünk. Egyszerűen csak nem voltunk elég jók.”

Hirdetés

Button szerint a Red Bull következetessége és megbízhatósági kulcsfontosságú volt újabb vb-címük szempontjából.

„Egy csapat volt idén, mely legtöbbször gyorsabb volt nálunk – a Red Bull. És sokkal következetesebbek is voltak, mint ahogy megbízhatóbbak is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!