Button fel akarja rázni a McLarent - F1VILÁG.HU

Button fel akarja rázni a McLarent

HIRDETÉS

Bár a McLaren elnöke, Ron Dennis nemrég kritikus szavakkal illette pilótáit, amiért nyíltan szidták csaptuk idei versenygépét, Jenson Button elmondta, hogy mindezt a fejlődés elősegítése érdekében tette.


Bár a McLaren elnöke, Ron Dennis nemrég kritikus szavakkal illette pilótáit, amiért nyíltan szidták csaptuk idei versenygépét, Jenson Button elmondta, hogy mindezt a fejlődés elősegítése érdekében tette.

A wokingi gárda majd’ két másodpercet kapott a Red Bulltól az időmérőn a Hungaroringen, ami szintén azt bizonyítja, hogy a csapat talajt vesztett ellenfeleivel szemben, és minden eddiginél keményebben kell dolgoznia, hogy felvehesse a harcot riválisaival.

„Jelen pillanatban nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Red Bull, és ezt a pályán is nagyon jól lehet látni” – mondta Button.

„Mikor kritikus szavakkal illettem a csapatot, és mondtam egy-két negatívnak tűnő dolgot az autóról, azt csakis azért tettem, hogy felrázzak mindenkit, és pozitívan hassak a dolgozókra.”

„Egy csapat vagyunk, így együtt nyerünk, együtt veszítünk. Ahogy a gyárban dolgozóknak is mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabb ütemben fejlesszék az autókat, úgy nekem is a lehető legjobb tudásomat kell nyújtanom a versenypályán, mert csak így léphetünk előre.”

A négyhetes nyári szünet előtt a McLaren mindkét bajnokságban elvesztette vezető pozícióját, ám Button biztos abban, hogy a korábbi többszörös bajnokcsapatnak mindene megvan ahhoz, hogy felrázza magát, és ismét harcba szálljon ellenfeleivel a szezon hátralévő részében.

„Mikor ilyen magas szinten versenyez az ember, akkor vannak hullámhegyek, hullámvölgyek, ez elkerülhetetlen” – folytatta a világbajnoki címvédő.

„Nem azt mondom, hogy most egy hullámvölgyben vagyunk, egyszerűen csak nem vagyunk olyan erősek, mint a Red Bull. Azonban meg lennék lepve, ha a csapat nem tudna előhúzni valamit a tarsolyából, és ne vágna vissza az elmúlt versenyekért.”

„Minden bizalmam a csapatban van, és hiszem, hogy képesek leszünk harcban maradni a bajnoki címért a hajrában.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!