Button: Ha vissza kell vonulnom év végén, hát legyen - F1VILÁG.HU

Button: Ha vissza kell vonulnom év végén, hát legyen

HIRDETÉS

Továbbra sem tudni, hogy maradhat-e a McLarennél, így folytatja-e Forma-1-es pályafutását 2015-ben a korábbi világbajnok Jenson Button.


Továbbra sem tudni, hogy maradhat-e a McLarennél, így folytatja-e Forma-1-es pályafutását 2015-ben a korábbi világbajnok Jenson Button.

A brit pilótával csapata addig nem kezdi el a tárgyalásokat a jövő évről, amíg ki nem deríti, van-e esély Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso szerződtetésére.

„Azt kell kitalálnunk, mi a legjobb a csapatnak” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. Ez is része annak a stratégiának, amit követhetünk a következő három-öt évben.”

Boullier kifejtette, elégedettek Button teljesítményével, így valójában kellemes problémával kell szembesülniük, amikor pilótafelállásukról kell döntést hozniuk.

„Remélem, hogy alaposan megnehezíti majd a dolgomat!” – fogalmazott a francia.

Arra meglehetősen kicsi az esély, hogy Vettel vagy Alonso már jövőre Wokingba szerződik, ebben az esetben pedig rövid távon Kevin Magnussen és Button szolgálataira is igényt tarthat a McLaren. Amíg azonban a csapat nem véglegesíti hosszabb távú terveit, mindkét versenyzőnek várnia kell.

Arra a kérdésre, hogy pilótáik örülnek-e ennek, Boullier így felelt: „Nem. Mindenki szeretné tudni, mit fog csinálni a következő évben – természetesen amilyen hamar csak lehet. Én megértem ezt, de nekik is meg kell érteniük, hogy egy átmeneti időszakot él most meg a csapat.”

„Ron [Dennis] visszatért, és folyamatban vannak bizonyos változások, szóval ez most egy újjáépítési folyamat.”

Maga Button úgy nyilatkozott, ha kell, már az idei szezon végén maga mögött hagyja a Forma-1-et.

Hirdetés

„Még nem ültünk le beszélni erről” – mondta az F1-es világbajnok.

„Ha vissza kell vonulnom a szezon végén, hát legyen, de úgy érzem, még sokat adhatok az F1-nek, és nem tudom elképzelni az életemet motorsport, pláne Forma-1 nélkül.”

A brit kifejtette, nincsenek álmatlan éjszakái amiatt, hogy még nem tudja, merre tovább 2015-ben.

„Nem érzem kényelmetlenül magam. Szokatlan, igen, de néha így mennek a dolgok. A mi dolgunk az, hogy olyan gyorsak legyünk, amennyire csak tudunk, és a lehető legjobb munkát végezzük magunknak és a csapatnak is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!