Button higgadtan várja a fejleményeket

Jenson Button bevallotta, őt is hidegzuhanyként érte a Honda mai bejelentése, miszerint azonnali hatállyal elhagyja a Forma-1-et, azonban ennek ellenére megpróbál pozitív maradni és a legjobbakat reméli.

Jenson Button bevallotta, őt is hidegzuhanyként érte a Honda mai bejelentése, miszerint azonnali hatállyal elhagyja a Forma-1-et, azonban ennek ellenére megpróbál pozitív maradni és a legjobbakat reméli.

“Akkor értesültem a hírről, amikor a csapat többi tagja, így legalább olyan sokként ért, mint mindenki mást” – mondta a brit versenyző a BBC-nek.

“Az első néhány óra volt a legfájdalmasabb. Azonban később rájöttem arra, hogy kár siránkozni, mert az semmin nem változtat. Szóval továbbra is meg kell próbálnunk pozitívnak maradni.”

Button szinte egész karrierjét a Hondának szentelte, mely csapat a 2004-es idénytől eltekintve borzalmasan szerepelt a Forma-1-ben. A brit pilóta azonban bizakodó, és reméli, hogy csapatát megerősíti a jelenlegi krízis, melyből egy potenciális vásárló húzhatja ki.

“Továbbra is pozitívan kell hozzáállnunk a dolgokhoz, és egy csapatként kell hinnünk magunkban, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor ki fog érdeklődni irántunk?” – tette fel a kérdést Button, aki egyelőre maga sem tudja, hol folytatja pályafutását.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!