Button: Kétségkívül kockáztat a McLaren

A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button úgy véli, csapata komoly kockázatot vállal azzal, hogy 2014-ben az újonc Kevin Magnussent ülteti egyik versenyautójába.


A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button úgy véli, csapata komoly kockázatot vállal azzal, hogy 2014-ben az újonc Kevin Magnussent ülteti egyik versenyautójába.

A wokingi gárda csütörtökön jelentette be, hogy a 21 esztendős dán tehetség veszi át a távozó Sergio Pérez helyét.

Button úgy véli, a World Series by Renault sorozat 3,5 literes kategóriájának idei bajnoka képes lesz megfelelni az elvárásoknak, ettől függetlenül azonban kétségkívül kockázatot vállal a McLaren.

„Ez kétségkívül egy olyan pozíció lesz számára, melyben csillagként tűnhet fel, de akár el is tűnhet a süllyesztőben” – mondta Button Austinban.

„Elég kockázatos bedobni egy versenyzőt a mélyvízbe egy olyan csapatnál, mely az élen harcol, vagy az élen kell harcolnia. Ha viszont a versenyző hajlandó vállalni a kockázatot, akkor komoly önbizalommal bír, és megvannak a képességei.”

„Kétféleképpen alakulhat a történet. Remélem, hogy végül pozitív végkimenetele lesz a dolognak, hiszen ő olyasvalaki, akivel szívesen dolgozok majd együtt az idény során.”

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke korábban elmondta, Magnussen nemcsak nyers tempójával, de remek technikai visszajelzéseivel is lenyűgözte őt. Button elmondta, bár véleménye szerint jövőre sokat számít majd a tapasztalat, Magnussen megállhatja a helyét a McLarennél.

„Én mindig azt hangoztattam, hogy az új szabályok miatt fontos, hogy olyan csapattársa legyen az embernek, akinek van tapasztalata. Kevinnek nincs sok, de a tempója kiváló, az viszont számomra sokkal fontosabb, amit az F1-es tesztjén mutatott. Az adatokat, illetve a rendelkezésre álló információkat megnézve kiváló visszajelzéseket adott.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!