Button: Kevés üzemanyaggal bizarr az autó - F1VILÁG.HU

Button: Kevés üzemanyaggal bizarr az autó

HIRDETÉS

Meglepték a pénteki szabadedzéseken látottak a McLaren Mercedes világbajnok versenyzőjét, Jenson Buttont.


Meglepték a pénteki szabadedzéseken látottak a McLaren Mercedes világbajnok versenyzőjét, Jenson Buttont.

A brit versenyző újságíróknak nyilatkozva Spában elárulta, a délelőtti, félig-meddig esős gyakorláson az MP4-28-as versenygépek a várakozásoknak megfelelően teljesítettek, délutánra azonban sokat romlott a helyzet.

A McLaren pilótája végül csak tizenötödikként zárta a pénteki edzésnapot, míg csapattársa, Sergio Pérez nyolcadik lett.

„Az első szabadedzés nagyon jól alakult számunkra” – mondta Button a nap végén. „Az autó egyensúlya és a tempó is elfogadható volt. Az esős pályán nem nyomtam olyan keményen, csak amikor elkezdett felszáradni. Az autó még ekkor is jónak tűnt.”

„A második edzésen viszont ahogy kihajtottam a bokszból, az autó teljesen más volt. Sergiónak és nekem is ugyanolyan problémáim voltak. Azt gondolom, nincs általános gond az autóval, sokkal inkább a körülményeknek tudható be a dolog.”

„Meglepett minket a dolog. Az első edzésen pontosan úgy teljesítettünk, ahogy a szimulátor alapján vártuk. A második gyakorláson viszont teljesen más volt a történet. A kérdés, hogy miért?”

Button elárulta, bár egy körön egyelőre katasztrofálisan teljesít az autó, a hosszú etapokkal nem voltak komoly problémáik – noha ebben a tekintetben is jelentős lemaradásban vannak az élmezőnnyel szemben.

„Jelen pillanatban nem tűnünk kifejezetten erősnek, de legalább a hosszú etapok rendben voltak – még ha egy másodperccel le is voltunk maradva a Red Bulloktól. Sok üzemanyaggal az autó rendben volt, de amikor kevesebb benzin volt benne, elég bizarrul viselkedett.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!