Button kezelhetőbb gumikra vágyik - F1VILÁG.HU

Button kezelhetőbb gumikra vágyik

HIRDETÉS

A McLaren versenyzője, Jenson Button úgy véli, a Forma-1 gumiszállítójának, a Pirellinek arra kellene összpontosítania, hogy jövő évi abroncsai szélesebb munkatartományban legyenek képesek működni.


A McLaren versenyzője, Jenson Button úgy véli, a Forma-1 gumiszállítójának, a Pirellinek arra kellene összpontosítania, hogy jövő évi abroncsai szélesebb munkatartományban legyenek képesek működni.

Az idei szezon első hét versenyén hét különböző győztest láthattunk, ami jobbára annak volt köszönhető, hogy a csapatok csak nehezen tudták kiismerni a Pirelli abroncsait.

A Mercedes csapata például szenvedett Malajziában, ahol Fernando Alonso a szárnyaló Sergio Perezzel harcolt az elsőségért, Kínában azonban Nico Rosberg révén elsöprő győzelmet aratott.

Button elmondta, néhány csapat a szerencsének köszönhetően olykor megfelelően tudta működtetni a gumikat, míg mások kevésbé.

„Szerintem jó volna, ha a gumik működési tartománya változna egy kicsit” – mondta a 2009-es év világbajnoka.

„Mint sok más csapat, mi is küzdöttünk a gumik működtetésével, egyszerűen jobb volna, ha szélesebb működési tartományban üzemelnének. Egyszerűen csak jobb volna.”

„Voltak, akik szerencsések voltak a gumikkal autóik miatt az év elején, míg mások nem. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő működési tartományt, és drámain változtatni kell az autón a hűtés szempontjából, hogy jól működjenek.”

A brit ezzel együtt dicsérte az olasz gumigyártót, elmondása szerint ugyanis az, hogy nőtt a gumikopás mértéke, a versenyzés izgalmaihoz is nagyban hozzájárult.

„Véleményem szerint a gumikopás nem volt olyan rossz idén. Az új aszfalt változtatott a dolgokon az egy kiállás tekintetében, például Amerikában, de máshol nem, és nem is volt túl izgalmas a dolog. Úgy vélem, a Pirelli és az FIA továbbra is a komolyabb gumikopáson dolgozik.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!