Button: Könnyű célpont voltam - F1VILÁG.HU

Button: Könnyű célpont voltam

HIRDETÉS

Könnyű célpont volt a vasárnapi Brit Nagydíj utolsó köreiben a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button, aki végül ismét képtelen volt a pontszerzésre.


Könnyű célpont volt a vasárnapi Brit Nagydíj utolsó köreiben a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button, aki végül ismét képtelen volt a pontszerzésre.

A McLaren versenyzője, valamint csapattársa, Sergio Pérez az utolsó biztonsági autós periódus során a hatodik, illetve hetedik helyre lépett előre, miután a többiek kiálltak kerékcserére, a verseny záróköreiben azonban mindketten rohamosan csúsztak vissza.

„Amikor a biztonsági autó kijött a futam végén, már eléggé elhasználtak voltak a gumijaim, így könnyű célponttá váltam” – mondta az angol.

„Egyszerűen nem tudtam üzemi hőmérsékletre melegíteni őket. Egyébként is ez az egyik fő problémánk, amikor pedig már nincs futófelület, még nehezebb a dolgunk. Egyszerűen csak vártam, hogy a többiek megelőzzenek. Nehéz volt.”

Button a futam elején ráadásul az abroncsok szemcsésedésével is küszködött, a lágyabb keverékkel azonban valamelyest megoldódtak ezek a problémák.

„Az első etapnak az elsődleges gumikkal vágtunk neki, mert előttünk senki sem ment ki olyanokkal – ez viszont szemcsésedett elöl és hátul is. Szóval komoly problémáim voltak az első etapban.”

„Meg kellett várnunk a kört, amikor végre kijöhettünk, és akkor feltettük a másik keveréket. Azzal már sokkal elégedettebb voltam – erős volt a tempóm és szemcsésedés sem volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Button: Könnyű célpont voltam
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít
Verstappen szerint a Red Bull megérdemli a negyedik helyet

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!