Button: Lewis bombaformában volt - F1VILÁG.HU

Button: Lewis bombaformában volt

HIRDETÉS

Egész egyszerűen jobb munkát végzett csapattársa, Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíj szombati időmérőjén, így szerezhette meg az év első pole pozícióját – ismerte el Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, aki ezzel együtt nem csalódott, hiszen még így is jó helyről várhatja a vasárnapi futamot.

Button másfél tizeddel lemaradva Hamiltontól másodikként zárta a kvalifikációt, ezzel bebiztosítva a McLaren első rajtsorát Melbourne-ben.

„Gratulálok Lewisnak, illetve az egész csapatnak, nagyon jó munkát végeztek télen, és azt hiszem, ezt ma be is bizonyítottuk” – mondta a 32 esztendős versenyző. „A piros lámpák még nem aludtak ki, de jó eredmény ez szombatra.”

„Úgy tűnik, nagyon szoros küzdelem várható idén. Lewis ma egyszerűen bombaformában volt, én pedig mindent megtettem, de ez nem volt elég.”

Button egyébként az utóbbi három Ausztrál Nagydíjból kettőt megnyert – 2009-ben és 2010-ben –, szóval bőven van oka az optimizmusra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!