Bár azzal, hogy idő előtt kiesett az elmúlt versenyen, mellyel jelentősen nőtt lemaradása a pontversenyben, Jenson Button úgy érzi, hogy mindene megvan ahhoz, hogy fordítson a helyzeten a szezon hátralévő részében, és megvédje bajnoki címét 2010-ben.
A McLaren brit pilótája a második helyen haladt, mikor Sebastian Vettel beleszállt a Belga Nagydíjon, amit csapattársa, Lewis Hamilton megnyert, mellyel 35 pontra nőtt a különbség kettejük között, hat futammal a szezon vége előtt.
Button azonban nem aggódik túlságosan, mert véleménye szerint a hátralévő versenyeken lesz elég lehetősége arra, hogy faragjon lemaradásán, és harcban maradjon a bajnoki címért az utolsó versenyig.
„Egyáltalán nem gondolom, hogy a bajnokság véget ért volna számomra” – mondta a brit pilóta a talkSPORT rádiónak. „Természetesen lehangolt és szomorú voltam, azonban valójában nem is olyan sok az a 35 pont.”
„A régi pontrendszerben ez 14 pontnak felelne meg, ami nem olyan sok. Egy győzelem és egy ötödik hely, szóval még minden nyitott, és egy nagyon izgalmas végjátékot vetít előre, rengeteg történés lesz a pályán az utolsó hat versenyen, ebben biztos vagyok.”
„Minden arról fog szólni, hogy az ember kimaradjon a csetepatékból, és elkerülje a problémákat, továbbá minden egyes versenyen, ahol elindulok, a győzelemért kell harcolnom.”
Button abban is száz százalékosan biztos, hogy a McLaren továbbra is egyenlő bánásmódban részesíti versenyzőit, és nem fog Hamilton mellé állni, aki jelenleg sokkal jobban áll a pontversenyben.
„Meggyőződésem, hogy a csapat nem fog sorrendet felállítani” – magyarázta. „Egy sportszerű csapatról beszélünk, ahogy azt már a múltban is láthattuk. Ezért is akartam hozzájuk csatlakozni.”
„Egy kiváló csapattársam van Lewis személyében, mindketten világbajnokok vagyunk, és a legjobb dolog, hogy mindketten azonos bánásmódban részesülünk, ugyanolyan felszerelést kapunk. Pontosan úgy, ahogy kell, és pontosan így akar az ember bajnokságot nyerni.”
„Továbbra is harcban vagyok a bajnoki címért, hogy a jövőben is a nappalimban tarthassam a világbajnoki trófeát.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(6 komment)Salap, teljes mértékben eggyet értek veled!
Button nem képes rá,hogy Hamiltont és a két RedBullt legyőzze!INem tartom,akkora pilótának,mint Alonsót,Vettelt vagy Hamiltont.Hiába világbajnok,de valahogy nem érzek benne erőt!
Szerintem Hamiltont nem fogja legyőzni.Hamilton nagyon erős csapattárs!
@McLaren fan:
Hát , Hami szerintem is jobban megérdemelné a VB-t. Csak az a gond vele, hogy azt nem érdem szerint osztják. :)
@UNICUMM: Szerintem is tuti hogy előtte fog végezni. Hiába nem látványos amit Button csinál de ahogy ő is mondta kimarad a balhékból ha tud. De azért rem hogy Hamilton lesz a vb Button meg vagy a 2. vagy 3.:D
Szerintem is megtudja nyerni!
Ha alonso kimeri jelenteni ugyan ezt, akkor már sokkal nagyobb az esélye Buttonnak mint a "zseninek" ! :D
De hogy Aló előtt fog végezni az tuti.