Jenson Button úgy érzi, hogy minden esélye meg lett volna arra, hogy harcba szállhasson a győzelemért a Belga Nagydíjon, ha nem keveredett volna bele egy tömegbalesetbe az első kanyarban.
A McLaren versenyzője csak a tizenharmadik helyről vághatott neki a mai megmérettetésnek, miután csapata eltaktikázta magát a szombati időmérőn.
A brit pilóta így is a harmadik helyen végzett, ám úgy érzi, ha az első kanyarban nem sérül meg az autója, jó esélye lett volna a győzelemre.
„Úgy gondolom, ha a rajt után a 13. helyen maradhattam volna, akkor sokkal könnyebb helyzetben lettem volna, és jobb esélyem lett volna harcba szállni a Red Bullokkal” – magyarázta Button a versenyt követő sajtótájékoztatón.
„Az első kanyarban rosszkor voltam rossz helyen. Paul di Resta eltalálta a hátsó szárnyamat, melynek fele leszakadt, majd pedig az Eau Rouge-ban valakinek egy darabja eltalálta az első szárnyamat és leszakította az egyik visszapillantó tükrömet.”
„Elég ijesztő volt az egész. Mindezek ellenére élvezetes verseny volt. Mindig lehet mondani, hogy mi történt volna ha, azonban örülök, hogy a dobogóra állhattam, miután Sebastian a tavalyi évben az élről kiütött és egyetlen pontot sem tudtam szerezni emiatt.”
Button továbbá elmondta, hogy véleménye szerint a McLaren sokkal versenyképesebb volt ezen a versenyen, mint a nyári szünet előtt, mikor győzelmet aratott a Német-, és a Magyar Nagydíjon.
„Az egész hétvégén kiválóan teljesített az autó” – mondta. „Az autó egyensúlya fenomenális volt, úgy érzem, sikerült előrelépést elérnünk Magyarország óta, szóval csalódás számomra, hogy csak a harmadik helyen végeztem, de ezt el kell fogadni.”
„Ki tudja, mi történt volna, ha a harmadik helyre kvalifikálom magam – remélhetőleg két hét múlva javítani tudunk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(15 komment)@F111: Dobogó? Viccelsz nekem csak a győzelem lebeg a szemeim előtt amikor kigördülök a pályára. Ez alap. Jó versenyek vannak, hajtjuk egymást az élen. Már be is húztam néhányat a gyűjteményembe. :)
Szerintem Vettel-Button-Webber hármas erőn felül teljesít idén. Minden elismerés nekik!
@Szabi1989: na és a te bajnokságod hogy áll? Lesz dobogó?
@F111: Így igaz, jól beszélsz! :)
Button egyre többször úgy megy mint Senna ! (nem a Bruno:) Belekerül a "flow"-ba, elkapja a fonalat, megszállja a szentlélek...és akkor mindenkit megelőz:)
Milyen rossz lehet azoknak, akik nem tudnak örülni, ha egy versenyző jókat megy! Tessék, még klan is örült neki!
I love you Jenson! :))
egyetertek buttonnal, hogy kemeny harc lett volna kozte es seb kozott az elso helyert - igy, hogy a 13ik hely a gumitaktikaval igazabol az elonyere valt...
McLaren kettős győzelem lehetett volna, ha egész kcosival célba érnek..
Persze, persze. Vannak itt páran, akik tudnának helyesen írni, ha tanultak VOLNA.
Volna... Persze... Ha az a volna ott nem volna :DDD
Ezen a versenyen a McLatennek volt a legjobb autója, így elég gyenge eredmény született. Bár Button mentette a menthetőt, de ez így is édeskevés!
Gyönyörű volt Jenson! Így kellett ezt csinálni! Ha nem nézte volna be a mclaren az időmérőt, akkor megnyerhette volna a versenyt! :)
Nem baj szép volt ez így is szanaszét tört kocsival a 13. helyről! Gratula neki!
szép volt amit csinált és egyet értek vele,nem volt olyan gyors,a red búl,egyáltalán,sokkal jobb a Mclaren,
Na persze:).