Megosztás:

Button megszelídítette az oroszlánt

Button a vártnál jobban kezeli a dolgokat a McLarennél.
Button a vártnál jobban kezeli a dolgokat a McLarennél. © Bridgestone

Az F1 háromszoros világbajnoka, Jackie Steward elárulta, hogy újra kell gondolnia korábbi kijelentését, miszerint Jenson Button belépett az oroszlánbarlangba a McLarennél, és csak idő kérdése, hogy mikor fogja szétmarcangolni csapattársa, Lewis Hamilton.

A versenyzőlegenda sokakkal egyetemben óva intette a brit versenyzőt az átigazolástól, mert úgy érezte, hogy nem sok babér fog teremni számára Hamilton mellett a McLarennél, aki egyszerűen tönkre fogja tenni mindazt, amit a tavalyi évben a Brawn GP-nél felépített.

Button azonban rácáfolt erre, és az első négy futamból kettőt megnyert, és vezeti a tabellát, miközben csapattársa eddig még nem tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára, és úgy tűnik, agresszív vezetési stílusa sem elég ahhoz, hogy túlszárnyalja honfitársát.

Stewart a silverstone-i versenypálya új szekciójának hivatalos átadásán elmondta, hogy az első versenyeken látottak alapján át kell gondolnia korábbi kijelentését, mert úgy tűnik, Button nagyon jól tudja kezelni a helyzetet, és sikerült megszelídítenie az oroszlánt.

„Sokkal jobban működik a dolog, mint azt szerintem bárki is gondolta volna” – idézte a versenyzőlegendát a Reuters hírügynökség. „Azt mondtam, hogy (Button) belép az oroszlánbarlangba. Azonban bizonyította, hogy kiválóan tudja kezelni ezt a barlangot.”

„Úgy vélem, hogy ha továbbra is úgy tud vezetni, ahogy jelenleg, akkor azt kell mondjam, hogy kettejük közül ő a favorit (a bajnoki cím megszerzésére).”

Stewart azonban hozzátette, hogy továbbra is Hamiltont tarja a jobb versenyzőnek, de a sportág valaha volt legfiatalabb világbajnokának okosabban kell vezetnie, máskülönben nem fog tudni harcba szállni a hatalmas tapasztalattal rendelkező, öt évvel idősebb Buttonnal.

„Jenson, aki most 30, megfelelő korban van ahhoz, hogy még nagyobb tapasztalatra tegyen szert, és a tudását képes legyen kamatoztatni a versenypályán” – folytatta.

„Azonban senki nem előz úgy, mint Lewis, és biztos vagyok abban, hogy versenyeket fog nyerni az idei évben, efelől semmi kétségem.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(5 komment)
Attis38 képe

Hamilton maga a 100% agrssszivitás,ami parádés előzések mellett amatőr hibákkal is együtt jár.Button pedig csendben,higgadtan,de azért nem lassan teszi a dolgát.Ha kell akkor agresszív tud lenni ő is,de nem megy bele felelőtlen balfék dolgokba.

Deni98 képe

mclaren szar talán nem lesz több veresége a ferrarinak

Quattroman képe

Remélem csak "Leiter Jakab" szólt be, és nem a cikkíró tudatlan.
Steward az Ron és Popénekes
Jackje pedig STEWART!!!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jackie_Stewart

K.G. képe

Tartom a véleményem ahhoz ,hogy hamilton normál körülmények között gyorsabb mint button, viszont az olyan futamokon mint amilyen a kínai vagy az ausztrál volt ,button jobban használja az "eszét" vagyis jobban feltudja mérni az adott helyzetet és az alapján cselekszik, ha buttton feltudja venni vagy csak megközelíteni hamilton tempóját hamilton kemény ellenfélre fog találni, és az ilyen kaoutikus futamok amelyeken button jött ki jól sorsdöntőek lehetnek a vb során.

Bronson képe

Lesz még itt kettőjük között "tüzijáték". Hamilton nem az a kifejezetten csapatjátékos típus!