Button: Muszáj javítanunk az időmérőkön - F1VILÁG.HU

Button: Muszáj javítanunk az időmérőkön

HIRDETÉS

Rendkívül nehéz hétvégén van túl a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button, aki végül kieséssel zárta a vasárnap délutáni Monacói Nagydíjat.


Rendkívül nehéz hétvégén van túl a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button, aki végül kieséssel zárta a vasárnap délutáni Monacói Nagydíjat.

A brit pilóta csupán a tizenkettedik helyről vághatott neki a versenynek, mivel az időmérőn folyamatosan szenvedett az MP4-27-es versenygéppel. A brit aztán rögtön a rajtnál értékes pozíciókat veszített Romain Grosjean balesete miatt, a pontszerzésre pedig akkor úszott el minden esélye, amikor kerékcseréjét követően beragadt a caterhemes Heikki Kovalainen mögé.

Button egy előzési manőver közben meg is pördült a pályán, autója pedig megsérült, így néhány körrel a leintés előtt feladni kényszerült a futamot.

„Elég frusztráló, ha sokkal gyorsabb vagy valakinél, mégsem tudod megelőzni. Mindenesetre game over – legalább nem kellett megtennem az utolsó 8 kört” – mondta Button rendkívüli csalódottsággal, majd hozzátette, mindent meg kell tenniük azért, hogy javítsanak időmérős teljesítményükön, elfogadhatatlan ugyanis, hogy az autó egyik pillanatról a másikra elkezd gyengélkedni.

„Most arra kell fókuszálnunk, hogy jobban teljesítsünk az időmérőkön, és ne legyünk balszerencsések. A rajtnál nagyon azok voltunk, emiatt pedig visszaestem. Szóval igen, kemény hétvége volt.”

„Muszáj gyorsabbnak lennem az időmérőn. Ehhez viszont az kell, hogy megtaláljam az egyensúlyt az autóval, és, hogy az következetes legyen, mert a hétvége kezdetén minden rendben volt, az időmérőn viszont már nem. Szóval remélhetőleg meg tudjuk, miért van ez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!