Button nem elégedett McLarenjével

Noha Lewis Hamilton úgy véli, jó esélyük lesz szombaton a pole pozíció megszerzésére, Jenson Button korántsem ennyire derűlátó: a brit versenyző nem teljesen elégedett autójával, így mindenképp javítani akar holnapra.


Noha Lewis Hamilton úgy véli, jó esélyük lesz szombaton a pole pozíció megszerzésére, Jenson Button korántsem ennyire derűlátó: a brit versenyző nem teljesen elégedett autójával, így mindenképp javítani akar holnapra.

Button a hetedik helyen zárta az Olasz Nagydíj második szabadedzését, míg csapattársa, Hamilton második lett, ráadásul a brit a nap legjobb idejét is megfutotta még a délelőtti tréningen.

Button elmondta, vannak dolgok, melyek nem úgy működnek az MP4-26-os versenygépen, ahogy azt szeretné, így még van hová fejlődniük.

„Néhány dolog, amit kipróbáltunk ma az autómon, jobban működött, mint mások, tehát úgy érzem, hogy még nem igazán vagyunk ott, ahol lennünk kellene, és még azt sem határoztuk meg, hogy milyen leszorítóerő-szintet használunk majd” – fogalmazott a 2009-es év legjobbja.

„Nem igazán pendülök még egy húron az autóval, de dolgozunk az ügyön. Valójában úgy gondolom, rengeteg adatot kell még átrágnunk éjszaka, mielőtt eldöntjük, milyen irányba haladunk tovább a hétvége hátralévő részében.”

Button hozzátette, a helyenként újraaszfaltozott monzai pálya is megnehezíti a dolgát.

„Egyébiránt elég sok helyen új a pálya felülete, szóval kissé csúszkál, ami nem kedvez túlzottan a gumiknak, különösen hosszú etapokon.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!