Button nem érti, mit volt a terve Vettelnek

Jenson Button csalódottságának adott hangot a Belga Nagydíjat követően, ahol idő előtt véget ért számára a körözés, pedig a második helyen haladt, és minden esélye megvolt arra, hogy csökkentse lemaradását a bajnokságban.


Jenson Button csalódottságának adott hangot a Belga Nagydíjat követően, ahol idő előtt véget ért számára a körözés, pedig a második helyen haladt, és minden esélye megvolt arra, hogy csökkentse lemaradását a bajnokságban.

A McLaren brit versenyzőjét Sebastian Vettel ütötte ki, aki a buszmegálló előtt teljesen megérkezett a nyakára, majd előzési manővere közben – egy hirtelen kormánymozdulat miatt – elvesztette autója felett az uralmát, megpördült, és telibe találta az MP4/25-ös modellt.

„Nem tudom, hogy mi történt Sebastiannal” – mondta Button a riportereknek Belgiumban. „Mindössze annyit éreztem, hogy volt oldalról egy hatalmas csattanás. A hűtő teljesen összetört, és a hajtás elveszett.”

„Egy nagyon szokatlan baleset volt. Nem is tudom, hogy pontosan mit akart. Hatalmas csapás ez a vb-címért vívott küzdelem szempontjából, hiszen minden esélyem megvolt arra, hogy értékes pontokat szerezzek, és felállhassak a dobogóra.”

„Minden nagyon jól nézett ki. Jól kaptam el a rajtot, jól harcoltam a vizes pályán. Úgy érzem, sikerült jobban lereagálnom a nehéz körülményeket, mint a többieknek, nagyobb volt a tapadásom, mint a riválisoknak.”

Button autójának első szárnya megsérült az első körökben, amire csapata figyelmeztette is a rádión keresztül, ám a brit pilóta elmondta, hogy ez nem jelentett komolyabb problémát számára.

„A sérült első szárny miatt maximálisra kellett állítanom a szárny dőlésszögét, ami miatt az autó hátulja egy kicsit furcsán viselkedett, de ez nem zavart különösebben. Nem volt olyan könnyű magam mögött tartani a többieket, de nem voltam gondban.”

„Az volt a tervünk, hogy a kiállásnál lecseréljük az első szárnyat, de erre már nem került sor, ugyanis idő előtt fel kellett adnom a küzdelmet” – tette hozzá a brit pilóta, aki Vettel áthajtásos büntetéséről a következőket mondta.

“Mi mást is kaphatott volna? Egy versenybaleset volt, nyilván nem szándékosan tette, de mit lehet tenni?”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!