Button: Nem lesz csapatutasítás a McLarennél - F1VILÁG.HU

Button: Nem lesz csapatutasítás a McLarennél

HIRDETÉS

Jenson Button úgy gondolja, hogy túl korai lenne még csapatsorrendet alkalmazni a McLarennél, jóllehet jelenleg 88 pont a lemaradása a bajnokságban.


Jenson Button úgy gondolja, hogy túl korai lenne még csapatsorrendet alkalmazni a McLarennél, jóllehet jelenleg 88 pont a lemaradása a bajnokságban.

Button számára kiválóan, egy győzelemmel, majd egy második hellyel kezdődött az idei szezon, ám az elmúlt versenyeken rendre alulmaradt csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, aki a negyedik helyen tanyázik, 47 pontos lemaradásban a listavezető Fernando Alonsóval szemben.

„Nem gondolom, hogy a csapat erre kérne” – mondta a brit pilóta a Sky Sportnak arra a kérdésre, hogy szerinte nem áll-e teljes vállszélességgel Hamilton mögé a csapat a szezon hátralévő részében.

„Véleményem szerint, amíg matematikai esélyem lesz a bajnoki cím megszerzésére, nem kérnek majd arra, hogy adjam át a helyem, vagy álljak be mögé, védőnek, persze soha nem lehet tudni.”

„Azonban csapatjátékos vagyok, és tudom, hogy a csapat számára nagyon fontos, hogy megnyerje a konstruktőri bajnokságot, és ez a legfőbb vágyunk az idei évben. Az elmúlt néhány verseny nagyon eredményes volt a csapat számára. Biztos vagyok abban, hogy a fejlesztések sokat segítettek, és hiszem, hogy a nyári szünet után is jók leszünk.”

A mezőny legközelebb a hó végén megrendezésre kerülő Belga Nagydíjon méri majd össze tudását.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!