Button: Nem tudom, mitévő legyek - F1VILÁG.HU

Button: Nem tudom, mitévő legyek

HIRDETÉS

A McLaren világbajnok versenyzőjének, Jenson Buttonnak fogalma sincs arról, miért nem tud megbarátkozni a wokingi gárda MP4-27-es versenygépével, mellyel a hétvégi Kanadai Nagydíjon tovább folytatta vesszőfutását.


A McLaren világbajnok versenyzőjének, Jenson Buttonnak fogalma sincs arról, miért nem tud megbarátkozni a wokingi gárda MP4-27-es versenygépével, mellyel a hétvégi Kanadai Nagydíjon tovább folytatta vesszőfutását.

A brit már a szombati időmérőn is gyengén szerepelt, a vasárnapi futamon pedig ugyancsak képtelen volt jó köröket futni.

Button egy pokolian gyenge versenyt követően végül csak a tizenhatodik helyen ért célba, és saját bevallása szerint nem tudja, miért nem tudja hozni azt a tempót, amit csapattársa, Lewis Hamilton – aki nem mellesleg nyerni tudott Montrealban.

„Momentán fogalmam sincs, mitévő legyek, és valahányszor jó ötleteink voltak, nem úgy tűnt, hogy bármekkorát is fejlődnénk” – mondta tanácstalanul a brit.

„Imádok F1-es autót vezetni, szóval valahányszor beleülök, magabiztos vagyok, két kör után aztán sehol nincs tapadás. Az élmezőny tagjai közül én voltam a leglassabb, és kizárt, hogy 2 másodpercnyi különbség van köztem és Lewis között.”

Button hozzátette, biztos, hogy nem a gumik okoznak problémát számára.

„Nem a gumikkal van a gond, egyértelműen nem. Én vagyok az egyetlen versenyző, aki nem tud vezetni ezekkel az abroncsokkal? Nem, ez lehetetlen. Komoly gumikopással küszködök, előbb álltam ki, mint az élen autózók többsége, pedig az elsődleges keveréken voltam. Nyilvánvaló, hogy bizonyos beállításokkal az autó pokoli gyors, de amit én vezettem, az nem egy futamgyőztes gép.”

„Az elmúlt pár versenyen ugyanaz volt a helyzet, és fogalmam sincs, miért, mert ez normál esetben olyasvalami, amiben jó vagyok. Nem értem. Másfél másodperccel lassabb vagyok, mint az élversenyzők, akik egyike a saját csapattársam. De nem tudok gyorsabb lenni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!