Button nyerte a szezonnyitót Melbourne-ben - F1VILÁG.HU

Button nyerte a szezonnyitót Melbourne-ben

HIRDETÉS

Jenson Button kiváló teljesítményt nyújtva, megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. A második Sebastian Vettel lett, Lewis Hamilton előtt. Michael Schumacher kiesett, a Ferrari jobb volt a versenyen.



Jenson Button magabiztos győzelemmel kezdte az idei évet a Forma-1-ben, miután megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben.

A világbajnoki címvédő, Sebastian Vettel a második helyre hozta be a Red Bullt, jóllehet csak a hatodik helyről vágott neki a megmérettetésnek.

A McLaren másik versenyzője, Lewis Hamilton ugyan az élről rajtolhatott, a harmadik helyen futott célba Mark Webber előtt.

Fernando Alonso az ötödik helyen végzett a Ferrarival, ami komoly eredmény az olasz gárda számára, hiszen az időmérő után mindenki temette őket, ám az F2012 versenytempója sokkal jobb volt, mint a szombati kvalifikáción.

Button már a rajtnál megelőzte élről induló csapattársát és első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, jóllehet a futam vége felé közeledve összehozta a mezőnyt – ezzel egy kis izgalmat csempészve a végjátékba – a biztonsági autó.

A Mercedes duója a harmadik és a negyedik helyre ugrott fel a rajtnál, azonban Vettel már az első körben elment Nico Rosberg mellett, míg Michael Schumacher a tizedik körig szépen tartotta a harmadik helyet, mikor egy váltóhiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

Ezzel Vettel feljött a harmadik helyre, ám lemaradása több mint tíz másodperc volt az előtte haladó Hamiltonnal szemben.

A harmadik pozícióból rajtoló Romain Grosjean már az első métereken visszacsúszott a hatodik helyre, majd a második körben kiesett, miután összeütközött Pastor Maldonadóval, aki egy kis kitérő után a kilencedik helyen folytatni tudta a körözést a Williamsszel.

Hirdetés

A McLaren duója közti különbség tíz másodpercesre nőtt az első kiállásig, mikor Hamilton visszacsúszott Kimi Räikkönen (Lotus) és Sergio Perez (Sauber) mögé, akik hihetetlenül hosszú első etapot teljesítettek.

Alonso is jól kapta el a rajtot, hamar Vettel előtt találta magát. A Red Bull Racing ausztrál pilótája, Mark Webber a startnál visszacsúszott a kilencedik helyre, miután összeütközött Nico Hülkenberggel, akinek fel kellett adnia a küzdelmet a Force Indiával.

Az élmezőny sorrendje változatlan volt, mindaddig, míg Vitaly Petrov miatt be nem küldték a pályára a biztonsági autót, ugyanis az orosz versenyző egy kormányprobléma miatt a célegyenesben megállt a Carethammel, éppen az utolsó kiállások kezdete közben.

A McLaren versenyzői ekkor már túl voltak utolsó kerékcseréjükön, míg Vettel a biztonsági autós periódusban tudott kiállni, így beékelődött Button és Hamilton közé a második helyre. Vettel azonban nem volt veszélyes a 2009-es világbajnokra, aki magabiztos győzelmet aratott.

Webber is sokat profitált abból, hogy a biztonsági autós fázis alatt állt ki új gumikért, mellyel megelőzte Alonsót, akinek komolyan kellett figyelnie a mögötte rohamtempóban érkező Maldonadóra. A Williams versenyzője keményen küzdött az ötödik helyért, ám az utolsó körben elvesztette autója felett az uralmát, falnak csapódott és feladta a küzdelmet.

Mögöttük nagy küzdelem volt a pontszerző helyekért. Kamui Kobayashi végzett végül a hatodik helyen a Sauberrel, Raikkönen előtt, míg Rosberg csak a 12. pozícióban futott célba, ugyanis autója második sebességi fokozatban ragadt az utolsó körben.

Az utolsó körben történt káoszban Daniel Ricciardo feljött a kilencedik helyre, így megszerezte első világbajnoki pontját a Toro Rossóval hazai versenyén. Az első tíz sorát Paul di Resta zárta a Force Indiával.

Felipe Massa egy ideig az első tízben is volt a Ferrarival, azonban a gyors gumikopás miatt szenvedett, visszacsúszott a 13. helyre, mielőtt össze nem ütközött Bruno Sennával és feladta a küzdelmet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!