Megosztás:

Button reméli, hogy nem lesz békülés a Red Bullnál

Button hasznot húzna a Red Bull vitájából.
Button hasznot húzna a Red Bull vitájából. © Bridgestone

A McLaren világbajnoki címvédője, Jenson Button bízik abban, hogy hasznot tud húzni a Red Bull versenyzői közötti viszályból, és míg a két csapattárs egymással lesz elfoglalva, kiépíthet magának egy kényelmes előnyt a bajnokságban.

Az energiaital-gyárosok vezetése a futam után kijelentette, hogy mindent elkövet azért, hogy rendet tegyen versenyzői között, akik egymásra mutogatnak, és mindketten a másikat hibáztatják azért, hogy összeütköztek az élen a Török Nagydíjon.

Button eközben abban bízik, hogy egy ideig még nem lesz rend a riválisnál, és kihasználva a felfordulást, előnyre tehet szert a bajnokságban.

„Mikor nézeteltérésbe került valakivel, ráadásul össze is ütköztök, akkor megváltozhat a személeted, és csapattársad legyőzése válhat a legfontosabbá, ami pedig abszolút árthat a teljesítményednek” – magyarázta Button a brit médiának.

„Nem tudom, hogy mi fog történni kettejük között. Lehet, hogy kibékülnek a következő versenyre, és minden a legnagyobb rendben lesz Kanadára, azonban remélem, hogy ez mégsem így lesz.”

„Ugyanis, ha nem békülnek ki, és marad a belviszály, akkor az nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy jóval kevesebb információt osztanak meg egymás között, bár azt nem tudom, hogy náluk miként mennek ezek a dolgok.”

Button azt is hozzátette, hogy teljes mértékben meg van elégedve csapata teljesítményével, hiszen rengeteget fejlődtek az utóbbi időben, amit az is jól bizonyít, hogy tartani tudták a tempót a Red Bull duójával, amíg a két bika össze nem ütközött.

„Elég vicces, mert egész évben egy fantasztikus autójuk volt, azonban mégsem tudtak annyi győzelmet szerezni, mint amennyit vártunk tőlük” – folytatta a brit pilóta, aki jelenleg öt ponttal lemaradva Mark Webber mögött, a második helyen áll az egyéni bajnokságban.

„Úgy gondolom, hogy még akkor is elégedettek lehettünk volna, ha a harmadik, és a negyedik helyen végeztünk volna, mert rengeteget fejlődtünk, és gyorsabbak voltunk a Red Bulloknál."

"Hihetetlen, hogy mekkorát léptünk előre. Áthidaltuk a különbséget, és a többiek hátul maradtak.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(20 komment)
aurora8801 képe

De kedves menjen a...tudja hova

rven képe

@Bronson: igy van nem egy világbajnok pilota.üdv

Bronson képe

@rven: Így van! Tavaly 7 versenyből 6-ot nyert, aztán meg csak kínlódott és nem kis szerencsével lett VB, tehát bejött neki a kényszerű kivárásos taktika. Ebben az évben, ez már remélem, hogy nem fog neki össze jönni. Akkor már inkább Chandhok!

speedway képe

Így nyilatkozik egy brit harcos! Hát ezért lett olyan nagy Britannia?!
Szégyen......ez a Puttony. Eddig mit csinált? Csak a mázli és a helyezkedés segítette.
Más kárából haszon húzás!

rven képe

button maradjon már.nem arra kellene várnia.

Bronson képe

@Talmacsi: Nem csak az őszinteségről van szó, hanem a fair playről is. Amikor a Hamilton-Alonso konfliktuson csámcsogott mindenki, nem emlékszem hogy tett volna bárki is hasonló kijelentést - még ha úgy is gondolta. Most is, még ha igaza is van, akkor is bunkóság és sportszerűtlen. Kívánom neki, hogy majd tapasztalja meg Hamilton igazi arcát is!

atimann képe

Egyetértek Button-nal. És én is szívből remélem marad még a viszály egy időre. Egyrészt így is úgy is pontokat rabolnak egymástól, másrészt a belső feszültség és bizonyítási készség könnyen hibára sarkallhatja az rbr duóját. Ami mondjuk a gyakori 1-2 rajtoknál és versenypozícióknál igen veszélyes. Az biztos, hogy pl a múltkori nagyszerű mekis előzési "koreográfiát" nem igen tudnák majd koncentráltan véghez vinni egy test-test elleni küzdelemnél. Már csak a rossz beidegződések, félelmek, és egymás iránt érzett ellenérzések miatt sem.

Szóval hajrá McLaren, hajrá Alonso és a többiek, tessék kihasználni a helyzetet!

GentlManus képe

Button ne má!! a csappattársadat meg tudod verni de attól még enm kell elbíznod magad! miért kellenek az olyan nyilatkozatok amikben a redbullosok hátrányát akarod ez oylan nem igazi versenyzőhöz méltó, csak lejáratod magad! Jó versenyző de az iylen nyilatkozatoktól lerontja!
Addig is Go Alo :)

Talmacsi képe

Valaki szólhatna Buttonnek, hogy őszintének lenni nem mindig kifizetődő :D

Bronson képe

@lajcsi: Lényegében igazad van, de szerintem Button is addig lesz ilyen "magabiztos és nyugodt", amíg jobban áll, mint Hamilton. Ahogyan majd egyre fogynak a versenyek, és esetleg Button hátrányban lesz Hamiltonnal szemben, el fog borulni az agya, és akkor meneküljön ki merre tud (Anno 2007-ben, Hamilton és Alonso között is minden rendben volt - látszólag).

keson képe

ez nem volt túlságosan sportszerű nyilatkozat, de én még mindig azt mondom hogy Webber és Vettel között fog eldölni a vb. és a csapaton belűli harc nem biztos hogy veszteséget fog okozni, csak annyi h jobban fogják nyomni hogy nehogy véletlen a csapattárs elötte legyen. Webber-Vettel között azért nemlesz olyan harc mint anno Senna és Prost között.

fefe68 képe

sokszor inkább maradna csendben. csak a mások kárából akar hasznot húzni. inkább versenyezzen és ne a mások hibájára várjon v a csapat támogatására. ez így nem fair tőle.

lajcsi képe

Szerintem igaza van és kezd megváltozni ami nekem nagyon tetszik!Eddig olyan kis csendes volt meg csak poroszkált a pályán, de végre beszólogat és ahogy netizen is mondja, hecceli a többieket.Ez a meki hatás!:D
Üdv a csapatban button!:D:D:D:D
Hamivel is jól ki fog jönni, ne felejtsük el hogy angol csapat és angol pilóták.Megvan(lesz) az összhang.Biztos vagyok benne hogy a mekinél fog eldőlni hogy ki lesz a VB és szerintem ezt majd Hamilton viszi el, mert ő tud csak igazán versenyezni és megküzdeni minden egyes pontért, ami a végelszámolásban őt emeli majd a csúcsra!

McLaren fan képe

@netizen70: Ez így van! Button megmondta korábban is,hogy ha nyomás alatt tudják tartani a Red Bullt akkor hibázni fognak és igaza lett! Lehet, hogy csúnyán hangzik ez a nyilatkozata de a nyeréshez nem csak 1 jó autó kell fejben is ott kell lenni a versenyeken. Ami meg most a Red Bull-nál van arról meg csak ők tehetnek.

netizen70 képe

@Bronson: Nyugalom, ez nem más mint heccelés:)

Bronson képe

Röviden: egy szemétláda!
Bővebben: nagyon nagy szemétláda.

Állítólagos tehetsége után már csak az egója nagyobb.
A gonosz is elnyeri méltó büntetését, remlém, hogy Button esetében is így lesz majd. Még nem tapasztalta meg igazán Hamilton valódi énjét, de majd megfogja! Alonso-val sem volt elnéző, miért pont vele lenne az?

MonaZ képe

Igaza van. A lélektani hadviselés fontos eleme a versenynek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a mezőnyből kiemelkedő autó nem elég a győzelemhez.

palfi17 képe

Szanalmas egy fereg. Mindig mas karabol akar hasznot huzni ahelyett hogy a csapatot motivalna es toluk varna a fejlodest. Amugy en buttont a nyilatkozatai meg a nagykepusege miatt utalom. Meg ha igy is gondolja, miert kell ezt elmondani. 10001 fajta mod van egy nyilatkozatnal hogy mit mondhat es vb letere igy nyilatkozik? Szanalom.

Hamandy képe

ejnye-bejnye Puttonyka....ez így mind szép meg jó,de ott lesz ám a csapattársad is,aki szintén előnyt szeretne majd kovácsolni abból a helyzetből,és egy hangyányit jobb versenyző is,úgyhogy mérget azért ne vegyél arra,hogy behozhatatlan lesz a fórod.

McLaren fan képe

De cseles ez a Button:D De igaza van!