Button szerint könnyen bajba kerülhet Alonso - F1VILÁG.HU

Button szerint könnyen bajba kerülhet Alonso

HIRDETÉS

Ugyan elismeri, Fernando Alonso egyszerűen parádésan szerepelt a 2012-es Forma-1-es bajnokság első felében, Jenson Button azonban figyelmeztette riválisát, nem dőlhet hátra, ugyanis komoly ellenállásra számíthat a következő versenyeken.


Ugyan elismeri, Fernando Alonso egyszerűen parádésan szerepelt a 2012-es Forma-1-es bajnokság első felében, Jenson Button azonban figyelmeztette riválisát, nem dőlhet hátra, ugyanis komoly ellenállásra számíthat a következő versenyeken.

Alonso idei harmadik győzelmét aratta Hockenheimben, ezzel magabiztosan vezeti a világbajnoki tabellát.

Button Sebastian Vettel hátrasorolása után második lett a Német Nagydíjon, így egy balszerencsés időszak után ismét az élmezőnyben üdvözölhettük.

A brit a minap úgy nyilatkozott, Alonso sem pihenhet, hiszen lehet, hogy a következő versenyeken már neki lesznek nehézségei.

„Fenomenális teljesítményt nyújtott Fernando az elmúlt pár futamon, kiváló munkát végzett” – nyilatkozta Button.

„A dolgok azonban könnyen rosszra fordulhatnak. Ha akad egy rossz versenyed, ahol mondjuk nem érsz célba, a következőre már úgy érkezel meg, hogy azon agyalsz, vissza kell vágnod. Csak egy kis hiba kell a csapat, vagy a te részedről.”

„Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a Ferrari hibákat követ majd el, csak azt, hogy soha nem tudhatjuk, mikor alakulnak nehezebben a dolgok, és mi történik csapaton belül. Mi csak reménykedhetünk abban, hogy lesz egy kis balszerencséjük, mint nekünk volt. Nem tudni, hogy ez megtörténik-e, de már a következő versenyen előfordulhat, hiszen a Ferrari nincs egyedül.”

A 2009-es év legjobbja elmondta, a McLaren, a Red Bull, sőt, a Lotus is komoly ellenfele lehet a Ferrarinak a soron következő versenyeken.

„Ott vagyunk nekik mi, és a Red Bull, akik szintén nagyon versenyképesek. Ha pedig mindannyian megfelelően dolgozunk, akkor az is lehet, hogy ötödikként ér célba, vagy még rosszabbul szerepel, hiszen a Lotus is benne van a pakliban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!