Hírek

Button szerint Rosberg hamarosan ismételni fog

A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button úgy véli, a hétvégi Kínai Nagydíjon bebizonyosodott, hogy az idei esztendőben igenis számolni kell a Mercedes alakulatával, melynek versenyzője, Nico Rosberg nem fog sokáig várni pályafutása második F1-es győzelmére.


A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button úgy véli, a hétvégi Kínai Nagydíjon bebizonyosodott, hogy az idei esztendőben igenis számolni kell a Mercedes alakulatával, melynek versenyzője, Nico Rosberg nem fog sokáig várni pályafutása második F1-es győzelmére.

Rosberg 2006-ban debütált a királykategóriában a Williams színeiben, és 111 Forma-1-es nagydíj után Sanghajban első pole pozícióját, valamint első futamgyőzelmét aratta a Mercedesszel.

Habár a második helyen befutott Jenson Buttonnak 113 verseny után sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára, az élmezőny legtöbb versenyzőjének jóval kevesebb időre volt szüksége: Lewis Hamilton hatodik, Michael Schumacher tizennyolcadik, Sebastian Vettel huszonkettedik, Fernando Alonso pedig huszonkilencedik F1-es megmérettetésén örülhetett először győzelemnek.

„Épp beszéltünk erről a dobogón, és igen, két versennyel jobb volt nálam, mivel nekem 113, neki pedig 111 versenybe került” – nyilatkozta Button Nico Rosberg vasárnapi győzelme kapcsán.

„Lenyűgöző, hogy egyeseknek milyen gyorsan összejöhet a dolog, ha megfelelő időben vannak megfelelő helyen. Másoknak egy kicsivel több idő kell. És hogy melyiket választanánk? Természetesen mindannyian azt szeretnénk, ha azonnal nyernénk. Nem választanám azt az utat, amit bejártam pályafutásom során, és azokat a hibákat, melyeket elkövettem, de persze a jó dolgok, melyek megtörténtek velem, teljesen mások.”

Miután a Mercedes úgy tűnik, az élmezőnybe verekedte magát az idei évben, Button szerint nem kell sokat várni Rosberg második diadalára.

„Meggyőződésem, hogy nem ez volt Nico első és utolsó győzelme. A csapat nagyon versenyképesnek tűnik idén, és nyilvánvaló, hogy Nico is kiválóan szerepelt egész hétvégén. Tehát úgy gondolom, jó kis küzdelem vár ránk idén, amit mindenképp nagyszerű lesz látni.”

Szólj hozzá!