Button tart az első kanyartól - F1VILÁG.HU

Button tart az első kanyartól

HIRDETÉS

Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője a szombati Török Nagydíj időmérőjét követően elmondta, nem lehet teljesen elégedett a megszerzett hatodik pozícióval, mivel úgy gondolja, az autó ennél jóval versenyképesebb, és a holnapi futamon többre lehetnek képesek.

Button bizakodva tekint a holnapi versenyre, s Mark Webber három héttel ezelőtti szereplését veszi alapul, amikor is az ausztrál versenyző a 18. helyről a dobogóra küzdötte fel magát.

“A hatodik pozíció nem túl jó, de még előrébb kerülhetünk. Webber is jó versenyt futott a 18. helyről, szóval mi is meg tudjuk csinálni a hatodikról.”

A brit pilóta megbánta, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszában elhasznált egy szett lágy gumit, mivel a második körében nem ért el sokkal jobb időt az elsőnél.

“Talán csak egy kört kellett volna mennem a Q3-ban, mert a második sem volt sokkal jobb az elsőnél. Ilyenkor időt vesztesz, ha keményen nyomod ezekkel a gumikkal. De hogy őszinte legyek, az időmérőn nem találtam az egyensúlyt.”

Mivel a McLaren versenyzője a pálya porosabbik oldaláról kezdheti meg a vasárnapi futamot, tart attól, hogy emiatt az első kanyarban bajba kerülhet.

“Kár, hogy a pálya piszkos feléről indulok: ez okozhat néhány problémát az első kanyarban -de versenyben leszünk holnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!