Button: Újra gyereknek érzem magam

A Forma-1 2009-es világbajnoka, Jenson Button elárulta, azt követően, hogy bejelentette, 2017-ben nem áll rajthoz a királykategóriában, újra „úgy érzi magát, mint egy kisgyerek”.


A Forma-1 2009-es világbajnoka, Jenson Button elárulta, azt követően, hogy bejelentette, 2017-ben nem áll rajthoz a királykategóriában, újra „úgy érzi magát, mint egy kisgyerek”.

A brit pilóta 2000-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és bár az idei év végén lejáró szerződését 2 évvel meghosszabbította a McLarennél, bejelentette, hogy jövőre nem lesz ott az F1-es mezőnyben – ám nem kizárt, hogy 2018-ban ismét versenyautóba ül majd.

„Kétségkívül ez a jó döntés, sokkal többet látom majd a családomat, amit már izgatottan várok” – mondta Button. „Újra gyereknek érzem magam, hirtelen nagyon jó helyzetbe kerültem.”

„Nem kell aggódnom bizonyos dolgok miatt, olyan dolgokat csinálhatok, melyekről mindig is álmodtam. És ez jó érzés. Mindig nehéz meghozni egy olyan döntést, miszerint nem versenyzel a Forma-1-ben, hiszen azóta az életem része, mióta felnőtté váltam.”

„A rajongóim nyilván egy kicsit furcsának találják majd, de remélhetőleg megértenek engem, és még mindig ott van a lehetőség, hogy 2018-ban versenyezzek, amikor ez már esetleg egy győztes autó lesz.”

Button hozzátette, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az esetleges visszatéréskor problémát fog okozni az 1 éves kihagyás.

„Nem hinném, hogy ez probléma lesz. Számos érában versenyeztem már a Forma-1-ben: A V10-es, V8-as és V6-os korszakban is, különféle leszorítóerő-szintek mellett. Talán több dolgot átéltem, mint bármely más versenyző, szóval nem lesz gond ezzel.”

„Erősebb versenyzőként térek vissza, mivel volt lehetőségem pihenni. És lehetőségem lesz arra, hogy más szemszögből is megvizsgáljak bizonyos dolgokat, láthatom, hogy a versenyzők miképp dolgoznak a csapattal. Szóval ez is segíteni fog, ha a visszatérés mellett döntök.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!