Button ultimátumot adott a Hondának - F1VILÁG.HU

Button ultimátumot adott a Hondának

HIRDETÉS

Jenson Button figyelmeztette a Honda vezetőségét, ha nem lát javulást a következő idényben, szó nélkül elhagyja a brit alakulatot.

Jenson Button figyelmeztette a Honda vezetőségét, ha nem lát javulást a következő idényben, szó nélkül elhagyja a brit alakulatot.

A japán gárda borzalmasan teljesített a 2007-es idényben, Jenson Button mindössze hat pontot szerzett, miközben csapattársa, Rubens Barrichello egyetlen alkalommal sem végzett pontszerző helyen.

Nem csoda tehát, hogy Button kijelentette, hamarosan betelik a pohár, és ha nem lát fejlődést a jövő évben, elhagyja a csapatát.

“Az autó borzalmas volt, így nem akarok többet versenyezni” – mondta Button a Mail on Sunday-nek adott nyilatkozatában. “Emlékszem, hogy a Magyar Nagydíj után milyen érzések kavarogtak bennem. Tizenkét hónappal azelőtt megnyertem a futamot, idén pedig egy borzalmasan gyengén teljesítő autóban ültem.”

A brit versenyző ugyan boldog lenne, ha a Hondával nyerné meg a bajnoki címet, hiszen már öt éve a csapat része, de figyelmeztetett, az ő türelme sem véges.

“El kell kezdenem győzni, és ha ez nem jön össze, akkor könyörtelennek kell lennem” – magyarázta. “Van a szerződésemben egy kitétel, miszerint az év végén mindannyian leülhetünk, és átbeszélhetjük, hogyan tovább. Ha a dolgok nem mennek jó irányba, akkor ezt fogom tenni. Nem azt mondom, hogy azonnal a bajnoki címet akarom megszerezni, de drasztikus fejlődést várok – és azzal lennék csak elégedett.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!