Buttont lenyűgözte a Williams eddigi teljesítménye - F1VILÁG.HU

Buttont lenyűgözte a Williams eddigi teljesítménye

HIRDETÉS

A Williams istálló idei eddigi teljesítménye teljesen lenyűgözte egykori versenyzőjét, Jenson Buttont.


A Williams istálló idei eddigi teljesítménye teljesen lenyűgözte egykori versenyzőjét, Jenson Buttont.

A grove-i bázisú alakulat az elmúlt szezont mindössze 5 ponttal a konstruktőrök versenyének kilencedik helyén zárta, ám idén visszavágott és az első tizenegy futamon 135 pontot szerzett, miközben a Ferrarival van harcban a bajnokság harmadik helyéért.

A McLaren versenyzője, aki a Williams színeiben mutatkozott be a sportágban még 2000-ben, úgy gondolja, hogy az egykori világbajnok alakulat nagyon jól szervezte át vezetését és ennek köszönheti idei fantasztikus sikereit.

„Úgy gondolom, hogy nagyon sok energiát beletettek abba, hogy ilyen jól menjenek az idei szezonban” – mondta Button. „Nagyon sokat költöttek arra, hogy megfelelő embereket hozzanak a csapathoz, különösen az aerodinamikai osztályukra.”

„Nagyon jó munkát végeztek, és örülök Frank és Claire sikereinek, jó látni, hogy versenyképesek.”

„Rengeteg pontot veszítettek különböző incidensek kapcsán, ami nekünk jó, hiszen máskülönben mérföldekkel előttünk lennének.”

„Fő céljuk az, hogy egyenletesek legyenek és a lehető legjobb munkát végezzék a versenyhétvége során, ugyanis egy olyan csomagjuk van, ami versenyképes és gyors – csak rajtuk múlik, hogy a legjobbat ki tudják-e hozni belőle.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Buttont lenyűgözte a Williams eddigi teljesítménye
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)
Ekkor lesz a kínai sprintfutam és időmérő szombaton
Horner: Korai még Ricciardo jövőjéről dönteni

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!