Buttont problémák hátráltatták az időmérőn - F1VILÁG.HU

Buttont problémák hátráltatták az időmérőn

HIRDETÉS

Jenson Button csalódottan nyilatkozott a mai időmérőt követően, amiért nem sikerült előrébb végeznie. A Brawn brit versenyzője csak az ötödik helyről rajtolhat, pedig az edzéseken kiválóan teljesített, és tartani tudta a lépést ellenfeleivel.

Jenson Button csalódottan nyilatkozott a mai időmérőt követően, amiért nem sikerült előrébb végeznie. A Brawn brit versenyzője csak az ötödik helyről rajtolhat, pedig az edzéseken kiválóan teljesített, és tartani tudta a lépést ellenfeleivel.

Button számára tétnélküli ez a hétvége, hiszen az elmúlt versenyen megszerezte a bajnoki címet, azonban úgy érkezett meg a szezonzárónak helyet adó Abu Dhabiba, hogy világbajnokhoz méltó teljesítményt akar nyújtani, ami az időmérőn nem sikerült.

A brit versenyző elmondta, hogy az utolsó etapra drasztikusan leromlott autója kezelhetősége, így nem csoda, hogy elégedetlen az eredménnyel, arról nem is beszélve, hogy könnyű autóval kezdi meg a futamot.

“Az autó egész hétvégén jó volt, és az időmérő első két etapjában is kiválóan muzsikált, de sajnos a harmadik etapban, mikor megtankoltuk, és feltettük az új abroncsokat, elkezdett vibrálni, mikor ráléptem a fékre, amit a kormányon is éreztem” – mondta.

“Egy ilyen sima pályán, minden kis vibráció komoly alulkormányozottsághoz vezet, ami miatt nehézzé válik az autó irányítása.”

“Bosszantó, ami történt, mert minden esélyünk megvolt arra, hogy egy jobb eredményt érjünk el, és az első sorért harcolhassunk Lewis mögött. Nagyon remélem, hogy megoldást találunk erre még a verseny előtt, és egy jó harcot tudunk vívni.”

Csapattársa, Rubens Barrichello viszont elégedett volt a mai teljesítményével, és a negyedik helyével, habár tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga, ha vissza akarja venni az első sorból rajtoló Sebastian Vetteltől a második helyét az egyéni bajnokságban.

“Egy remek időmérő volt számunkra a mai, és elégedett vagyok a negyedik hellyel” – mondta a brazil. “Az autó továbbra is nagyon versenyképes, bár a Red Bull és a McLaren előttünk jár ezen a ringen.”

“Mindössze két pont a különbség köztem és Sebastian között, így minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el a vasárnapi futamon.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!