Carlos Sainz szerint, ha jól dolgozol, akkor szerencséd van - F1VILÁG.HU

Carlos Sainz szerint, ha jól dolgozol, akkor szerencséd van

HIRDETÉS
Carlos Sainz a hatodik helyről indult és a hatodik helyen ért célba Monacóban.

Carlos Sainz a hatodik helyről indult és a hatodik helyen ért célba Monacóban.

Carlos Sainz a hatodik helyről indult és a hatodik helyen ért célba Monacóban.

A Toro Rosso fiatal spanyolja karrierje során negyedik alkalommal ért a hatodik helyen célba, és ezzel a nagy csapatok mögött a legjobb pilóta lett most a monacói aszfalton.

Arról nem is beszélve, hogy Lewis Hamilton Sainz mögött, a hetedik helyen végzett.

„Ez a hatodik hely nagyszerű. Főképp azok után, hogy a rajt után az volt a cél, hogy a lehető legjobban el tudjak menni a középmezőnytől, és tudjam tartani a különbséget Hamiltonhoz képest. Aki persze, nagyon gyors volt. A végén viszont teljes rémálom volt a gumi…” – mondta a spanyol.

Sainz a poros oldalról indult, és tudta, hogy emiatt nehéz lesz a rajtja. Ám nem is ez okozta neki a legnagyobb problémát a futamon.

„Még az elején ránk is mosolygott a szerencse, de azt gondolom, Checo elszámolta magát. Hozzám ért a szárnyával, amivel még ki is vághatta volna a gumimat. De, ha jól dolgozol, akkor szerencséd is van. Ez pedig egy ilyen hétvége volt.”

Sainz 8 pontot szerzett Monacóban, és így az összetettben a hatodik helyen áll.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!