Chiltonnak decemberig várnia kell - F1VILÁG.HU

Chiltonnak decemberig várnia kell

HIRDETÉS

Max Chiltonnak decemberig biztosan várnia kell arra, hogy kiderüljön, 2014-ben is a Marussia alakulatánál folytathatja-e Forma-1-es pályafutását.


Max Chiltonnak decemberig biztosan várnia kell arra, hogy kiderüljön, 2014-ben is a Marussia alakulatánál folytathatja-e Forma-1-es pályafutását.

Ezt nyilatkozta a minap Graeme Lowdon, az orosz istálló sportigazgatója.

A Marussia még október elején jelentette be, hogy Jules Bianchi biztosan a csapat tagja lesz a következő szezonban, arról azonban egyelőre még nincs döntés, hogy ki lesz a francia tehetség csapattársa 2014-ben.

A pletykák szerint a Marussia fontolgatja Chilton leváltását, Lowdon azonban kijelentette, egész egyszerűen nem akarják elkapkodni a döntést.

„Ha megnézzük, hogyan kezeltük a versenyzőkérdést a múltban, láthatjuk, hogy soha nem tettünk bejelentést a pilótákkal kapcsolatban decemberig” – mondta a Marussia sportigazgatója.

„Most egy kicsit talán jobban fókuszálunk a dolgokra, mert korábban Timónak [Glock] hároméves szerződése volt, ezt mindenki tudta. Megszoktuk, hogy leülünk egyeztetni a versenyzőkkel, véglegesítünk mindent, és aztán decemberben bejelentést teszünk.”

„Az egyetlen változás az idei évre az, hogy Jules menedzsmentje szeretett volna egy korai bejelentést. Más eltérés nincs, minden ugyanabban az ütemben zajlik.”

„Elég sok versenyző érdeklődik irántunk, többségüknek van menedzsere, akiknek a feladata az, hogy tárgyaljanak mindenkivel. Ez része ennek a világnak, szóval nem hinném, hogy sok minden változott az elmúlt évekhez képest.”

Lowdon emellett elutasította azokat a vádakat, miszerint bizonytalanságban tartják Chiltont.

„Na itt van a félreértés. Nem hagyjuk cserben őt. Soha nem írtunk alá versenyzővel ilyen korán. Általában a szezon végeztével rendezzük ezeket a kérdéseket. Egyáltalán nem arról van szó, hogy lógva hagyjuk Maxet, vagy hasonló. Mint már mondtam, az egyetlen különbség, hogy Jules-lel kapcsolatban volt egy korai bejelentés.”

Hirdetés

Lapunk úgy tudja, a Marussia számos opciót fontolóra vesz, kiscsapatról lévén ugyanis szó fontos, hogy versenyzői szponzorai révén némi anyagi támogatást tudjanak nyújtani az istálló működéséhez.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!