Coulthard Massát hibáztatja a balesetért

David Coulthard úgy gondolja, hogy Felipe Massa hibája miatt ütköztek össze a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, melyet egyikük sem fejezett be. A Red Bull Racing skót versenyzője bocsánatkérésre vár.

David Coulthard úgy gondolja, hogy Felipe Massa hibája miatt ütköztek össze a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, melyet egyikük sem fejezett be. A Red Bull Racing skót versenyzője bocsánatkérésre vár.

Miután kicsúszott az első körben, Massa mindent egy lapra tett fel, és hihetetlenül keményen hajtott, hogy behozza lemaradását.

A Ferrari brazil versenyzője a futam felénél járva megérkezett Coulthard mögé a célegyenesben, aki mellé azonnal beszúrt az első kanyarban.

A két versenyző egymás mellett vette be a célegyenest követő kanyarkombinációt, ám összeértek, és Coulthard autója a levegőbe emelkedett, majd csúnyán összetörött. Bár egyesek szerint a skót versenyző volt a hibás, amiért nem hagyott elég helyet ellenfelének, Davidnek erről más a véleménye.

“Természetesen Felipe ült a gyorsabb autóban, és a végsebessége is nagyobb volt, azonban nem úgy kell megelőzni valakit, hogy kilököd” – mondta dühösen Coulthard az ITV-nek adott nyilatkozatában.

“A tavalyi évben én okoztam balesetet a szezonnyitón, mikor Wurz-cal ütköztem, de vállaltam érte a felelőséget, és Felipétől is ezt várom.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!