Coulthard szerint bajba kerülhet idén a Toro Rosso

A korábbi Forma-1-es versenyző, David Coulthard szerint bajba kerülhet 2015-ben a Toro Rosso csapata, két újonccal ugyanis nem lesz egyszerű folyamatosan fejleszteni az autót.


A korábbi Forma-1-es versenyző, David Coulthard szerint bajba kerülhet 2015-ben a Toro Rosso csapata, két újonccal ugyanis nem lesz egyszerű folyamatosan fejleszteni az autót.

A faenzai istálló két ifjú titánnal, Max Verstappennel és Carlos Sainz Juniorral vág neki a Forma-1-es bajnokság küzdelmeinek, és bár mindkét pilóta nagy tehetségnek van kikiáltva, a tapasztalat hiánya miatt az autó fejlesztéséből nehezen tudják majd kivenni a részüket.

„A mérnököknek és a tervezőknek arra kell majd támaszkodniuk, amit a legjobbnak vélnek az autó fejlesztését tekintve, viszont szükség van némi iránymutatásra a volán mögül” – mondta David Coulthard, a Williams, a McLaren és a Red Bull korábbi versenyzője.

„Kiváló interakcióra van szükség a versenyzők és az aerodinamikai szakemberek, vagy a főmérnök között, ez rendkívül fontos. Persze a fiatal versenyzőknek is tapasztalatot kell szerezniük valahogy, de több szempontból jobb párosítás volna egy fiatal, valamint egy tapasztalt versenyző. De a Toro Rossónál így mennek a dolgok, remek lehetőséget kínálnak a fiataloknak, ha pedig jól szerepelnek, a következő szintre léphetnek.”

A tizenháromszoros Forma-1-es futamgyőztes szerint a Toro Rosso csapatának változtatnia kell majd metódusain a mérnöki értekezletek vonatkozásában, hogy megfelelő információkat tudjon kiszedni fiatal pilótáiból.

„Egy kicsit másképp kell majd hozzáállniuk ezekhez a meetingekhez, fontos lesz, hogy a megfelelő kérdéseket tegyék fel nekik” – magyarázta a skót.

„Némi tapasztalattal a háta mögött az ember azért már tudja, mik a fejlesztések kulcsterületei. Mi az, amitől nem tudsz gyorsabban menni? Egyszerű kérdésnek tűnhet, de alapvetően igencsak nehéz különválasztani az aerodinamikát a mechanikától.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!