Csak apró fejlesztései lesznek a Toro Rossónak

A legtöbb csapattal ellentétben a Toro Rossónak nem lesznek jelentős újításai Barcelonában – és nemcsak a katalán fővárosban, hanem az évad hátralévő felében sem.


A legtöbb csapattal ellentétben a Toro Rossónak nem lesznek jelentős újításai Barcelonában – és nemcsak a katalán fővárosban, hanem az évad hátralévő felében sem.

Carlos Sainz Jr. szerint a kiscsapat ehelyett kisebb fejlesztésekkel próbál lépésről-lépésre jobbá válni.

„Nyilvánvalóan lesznek aerodinamikai fejlesztéseink, de nem sok” – mondta a spanyol újonc az AUTOSPORT-nak.

„A legnagyobb aerodinamikai frissítés a harmadik előszezoni teszten, Barcelonában mutatkozott be. Most már minden egyes fejlesztés sokkal kisebb lesz ennél.”

Sainz hozzátette, a motor kétségkívül egy olyan terület, ahol komoly fejlődés szükségeltetik a Toro Rosso megfelelő előmeneteléhez.

„A legnagyobb fejlődés, amire most szükségünk van, az a motornál keresendő. Javítanunk kell ezen, hiszen itt tudjuk a legtöbbet nyerni a teljesítményt illetően.”

Az évad első két versenye után a faenzai kiscsapat az ötödik helyet foglalta el a tabellán, megelőzve a nagytestvér Red Bullt, azóta azonban az istálló visszacsúszott a hetedik helyre a rangsorban.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!