Csak az utcai pályákon használják az ultralágy gumikat

Csak az utcai pályákon használják majd a versenyzők a Pirelli jövőre debütáló ultralágy keverékeit – erősítette meg Paul Hembery, az olasz gumigyártó motorsport-igazgatója.


Csak az utcai pályákon használják majd a versenyzők a Pirelli jövőre debütáló ultralágy keverékeit – erősítette meg Paul Hembery, az olasz gumigyártó motorsport-igazgatója.

A királykategória mezőnye 2016-ban már ötféle szárazpályás gumikeverék közül válogathat, a lágy, a szuperlágy, a közepes és a kemény vegyület mellett ugyanis a Pirelli jövőre már elérhetővé teszi úgynevezett ultralágy keverékét.

Az idei leglágyabb keveréket, a szuperlágyat idén mindössze hat helyszínen használhatták a csapatok, Monacóban, Kanadában, Ausztriában, Szingapúrban, Oroszországban, valamint az előttünk álló hétvégén, Abu Dhabiban.

Paul Hembery azt mondja, a debütáló ultralágy vegyület még kevesebbszer lesz akcióban jövőre.

„Csak az utcai pályákon használjuk, mert, ahogy Monacóban és Szingapúrban láthattuk, az elhasználódás mértéke nagyon alacsony jelen pillanatban” – fogalmazott a szakember.

„Az autók kevésbé csúszkálnak, és az általunk elvégzett változtatások is sokat segítettek a gumikopás problémájának csökkentésén. A tesztek hiánya miatt viszont nem tudtunk több módosítást eszközölni, ezzel pedig együtt kell élnünk, mert az autók jövőre gyorsabbak lesznek.”

„Minden évben fejlődnek, szóval, ami az elmúlt évben rendben volt, az a következő szezonban drámaian megváltozhat.”

„Jövőre is úgy tervezzük, mint idén, hogy két-három kerékcsere lesz a versenyeken, és a keverékek is ugyanezek lesznek, de lesz még egy új vegyület is – úgyhogy nem lesz drámai változás.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!