Csalással vádolják a McLarent és a Red Bullt? - F1VILÁG.HU

Csalással vádolják a McLarent és a Red Bullt?

HIRDETÉS

A McLaren cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint az FIA vizsgálatot indított ellenük, mert azt a fülest kapta, hogy a vb-cím megszerzése érdekében olyan dolgokat is bevet, amik nem megengedettek.


A McLaren cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint az FIA vizsgálatot indított ellenük, mert azt a fülest kapta, hogy a vb-cím megszerzése érdekében olyan dolgokat is bevet, amik nem megengedettek.

Az Auto Motor und Sport német szaklap értesülései szerint a FIA vizsgálatot indított a McLaren és a Red Bull Racing ellen, ugyanis felmerült a gyanú, hogy mindkét alakulat hajlékony első szárnyakkal operál, amik még nagyobb tapadást tesznek lehetővé az egyenesekben – és sokak szerint ennek is köszönhető, hogy mindkét gárda kiválóan teljesített az utcai pályán Szingapúrban.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh azonban megerősítette, hogy az FIA nem lépett kapcsolatba velük ez ügyben, és a szövetségtől semmiféle megkeresést nem kaptak, hogy módosítsanak autóikon a következő futamra.

„Tudomásom szerint semmilyen ehhez kapcsolódó megbeszélés nem zajlik” – mondta a szakember az Autosportnak. „Ez persze nem azt jelenti, hogy nem történhetett meg, de azt gondolom, hogy ha ez lenne a helyzet, akkor tudnék róla.”

„A szabályok kimondják, hogy a szárnyaknak merevnek kell lenniük, azonban természetesen egy olyan szárny, vagy aerodinamikai elem sincs, ami teljesen merev, valamilyen hajlékonysága mindennek van.”

„Időről időre felmerülnek kérdések és vádaskodások csapatok között, akik úgy érzik, hogy egyesek szárnyai túlságosan hajlékonyak, vagy valami hasonló. Nem gondolom, hogy a McLarennek félnie kellene ilyen dolgok miatt, hiszen mindent szabályosan csinálunk.”

Whitmarsh viszont hozzátette, hogy az FIA-nak igenis nyitott szemekkel kell járnia, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő csalások az első szárnyakkal, különösen azután, hogy az elmúlt években elég sok vita volt a hajlékony szárnyak körül.

„Véleményem szerint az FIA technikai szakembereinek továbbra is nyitott szemmel kell járni, és folyamatosan tesztelni kell az első- illetve hátsó szárnyakat, nehogy szabálytalan legyen valami, esetleg olyan okos megoldások üssék fel a fejüket, melyek megkerülik a regulákat” – magyarázta.

„Nem gondolom, hogy mi most ebben a helyzetben lennénk, nem tudok róla, és nem hiszem, hogy ez felmerül a szezon hátralévő részében, és biztos vagyok abban, hogy hogy ennek nem lesz kihatása a világbajnokságra.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!