Csapataik nem szólnak bele a Hamilton-Massa balhéba

Lewis Hamilton és Felipe Massa csapatának vezetője úgy érzi, nincs szükség beleszólniuk a két versenyző között kialakult és az elmúlt időben egyre inkább eldurvulni látszó csatározásba, miután ismét összeütköztek az Indiai Nagydíjon.


Lewis Hamilton és Felipe Massa csapatának vezetője úgy érzi, nincs szükség beleszólniuk a két versenyző között kialakult és az elmúlt időben egyre inkább eldurvulni látszó csatározásba, miután ismét összeütköztek az Indiai Nagydíjon.

A páros idén már öt alkalommal akadt össze, és most ismét egymásra talált a pályán Indiában, aminek egy újabb baleset lett a vége, amiért ezúttal Massa kapott egy áthajtásos büntetést.

A két versenyző közti csatározás kezd egyre komolyabb lenni és egyesek szerint kezd egyre inkább eldurvulni, de csapatvezetőik Martin Whitmarsh és Stefano Domenicali nem akar közbeszólni, mert szerintük azzal nem segítenének a kialakult helyzeten.

„Fiatal pilóták, de már nem annyira” – kezdte a McLaren csapatfőnöke. „Mindketten férfiak, maguknak kell megoldaniuk ezt a helyzetet. Természetesen jó lenne, ha nem vonzanák egymást mágnesként a pályán és nem lennének ilyen incidensek.”

„Beszéltem a Ferrarival, de ezt nekik kell megoldani. Még nincs itt az ideje annak, hogy a csapatok is belevonják magukat. Ha arra kérném őket, hogy fogjanak kezet a fotósok előtt, mindenki csak nevetne rajta, olyan manipulált és mű lenne az egész, nem tenne jót nekik.”

Advertisements

„Maguknak kell megvívniuk ezt a háborút. Úgy gondolom, hogy mindketten tisztelik a másikat, azonban mostanában túl sok az incidens közöttük. Véleményem szerint Felipe hatalmas nyomás alatt van a csapata miatt és ezért reagálja túl a dolgokat.”

„Az igazat megvallva, Lewis is nyomás alatt van, hiszen Jenson (Button) fantasztikusan teljesít mostanában. Mindketten gyors fiatal versenyzők és remélhetőleg még évekig sztárok maradnak a Forma-1-ben. Még évekig egymás ellen fognak küzdeni, éppen ezért nekik kell megoldaniuk és tisztázniuk a nézeteltéréseiket.”

Domenicali a következőkkel folytatta: „Leülhetünk és játszhatunk a kártyákkal, de ez nem jelent megoldást. Egy dolog, ami szerintem kulcsfontosságú, hogy konzekvens döntéseket hozzanak a sportfelügyelők. Rengeteget beszél mindenki erről.”

„Egyszerűen nem kerülhetjük el, hogy ennyiszer összetalálkoznak a pályán. Nem szabad, hogy nagyobbnak lássunk olyan dolgokat, amik nem is akkorák és felfújjuk őket.”

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az ütközésről, a Ferrari csapatfőnöke így felelt: „Ahogy azt mindenki tudja, tiszteletben tartom a bírók döntését, de megmondom őszintén, hogy meglepett a büntetés.”

„Mikor megláttam, hogy Felipe előrébb jár a kanyar ívén, az volt a mi álláspontunk, hogy övé az ideális ív. Meglepett a döntés. Másnak talán más a véleménye, de én így érzem.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!