Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a Red Bull Racing, a Ferrari, és a McLaren autói is átmentek az új, szigorított fenéklemez teszten, melyet a hétvégi Olasz Nagydíjtól vezettek be a flexibilis első szárnyak kiszűrésének érdekében.
Azt követően, hogy a riválisok arra gyanakodtak, hogy a Red Bull és a Ferrari valamilyen módon kijátssza a szabályokat, és vagy flexibilis karosszériaelemeivel, vagy pedig meghajló csúszólemezével alacsonyabb pozícióba tudja hozni az első szárnyakat, az FIA több technikai szabályon is változtatott, illetve szigorúbb teszteket vezetett be az elmúlt két versenyen.
Belgiumban már szigorúbban tesztelték az első szárnyak hajlékonyságát, a hétvégén pedig új tesztmódszereket vezettek be a fenéklemezre, illetve módosítottak a csúszólemez felépítését előíró szabályokon.
A csapatok többsége jelezte, hogy módosítania kell fenéklemezén, hogy gond nélkül átmenjen a teszteken, ám mindenki fogadkozott, hogy ez nem lesz kihatással a teljesítményére.
Az FIA az egyik McLarent már a pénteki szabadedzések után megvizsgálta, míg Jenson Button McLarenjét, Mark Webber Red Bullját, és Fernando Alonso Ferrariját pedig a szombati időmérő után vette górcső alá.
Az FIA megerősítette, hogy az autókkal mindent rendben talált, azok kivétel nélkül átmentek az új, szigorított teszteken, és a riválisoktól sem érkezett panasz, így minden a legnagyobb rendben van az autókkal.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(2 komment)Az év elején kellett volna ez. Sok marhaság megelőzhető lett volna. Ment a sárdobálás 1000-el.
Hát gondolom a csalóknak is volt anyi eszük ha csalnak és kapnak ien értesitést akk ojan szárnyat csinálnak ami megfelel a kritériumoknak