Megosztás:

A csapatok az F-csatorna betiltása mellett döntöttek

Jövőre F-csatorna és dupla diffúzor sem lesz az F1-ben.
Jövőre F-csatorna és dupla diffúzor sem lesz az F1-ben. © Ferrari SpA.

Az f1-es csapatok megegyeztek abban, hogy a jövő évtől tiltólistára helyezik az úgynevezett F-csatornát, amely nagyobb végsebességet tesz lehetővé az egyenesekben, erősítette meg a rendszert elsőként kifejlesztő McLaren csapatfőnöke.

Martin Whitmarsh, aki egyébként a csapatok szövetségének elnöke is egyben, a BBC Sport-nak elmondta, hogy a FOTA vasárnap reggeli megbeszélésén szavazásra bocsátották a kérdést, és a csapatok annak jövő évi betiltása mellett voksoltak.

A hírek szerint a találkozó előtt a McLaren levelet intézett a csapatok vezetőihez, melyben arra kérte őket, hogy kétszer is gondolják meg a rendszer betiltását, melyre már eddig is rengeteg pénzt és energiát költöttek egyesek, ám azt a többiek visszautasították.

A legfőbb kifogása az volt a rendszert ellenzőknek, hogy mindez sérti a mozgó aerodinamikai elemek tiltására vonatkozó szabályokat, azaz pontosan azok kijátszása, hiszen maga a pilóta az, aki mozgásával befolyásolja a hátsó szárny légellenállását és terhelését.

A McLaren versenyzői a térdükkel takarják el azt a lukat, ami a levegő áramlását szabályozza, míg a Ferrari ezen a hétvégén élesben is bevetett rendszerét a versenyzők a kézfejükkel irányítják, ami egyesek szerint túlságosan veszélyes, hiszen néha egy kézzel fogják a kormányt.

„Egy nagyon okos mérnöki megoldás, le a kalappal azok előtt, akik kifejlesztették, de néhány megoldás, amit ezen a hétvégén is láthattunk, súrolja a határokat, mikor azt látod, hogy egyes pilóták igazából kéz nélkül vezetnek, hiszen míg egyik kezükkel az F-csatornát irányítják, a másikkal a fékeloszlást változtatják” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

„Szóval azt gondolom, hogy ez biztonsági- és pénzkérdés, amit mindenképpen meg kell vitatnunk.”

Alonso azonban cáfolta, hogy veszélyes lenne az eszköz használata: „Mindig tartom a kezeimmel a kormányt. Az összes versenyző állítgat a fékeloszláson manapság, és vannak más kapcsolók is, mint például az első szárny állítására szolgáló gombok, így nem hiszem, hogy ezzel bármi gond lenne.”

A FOTA korábban már megegyezett arról, hogy a jövő évtől betiltja a tavalyi szezon elején beárnyékoló dupla diffúzor használatát.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(14 komment)
Kimpeti képe

Mit kell itt ennyit szarakodni??? Ha úgy érzik h nem veszélyes 250-nél fél kézzel fogni a kormányt akk nem az...ennyi...de nem tom miért lenne annyira veszélyes, nem az egész pályán kell fél kézzel tolni...

bazsi911 képe

@McLaren fan: Értem én, de a teszttilalom miatt veszélyes ez igazából.Mert rögtön akarják, és nincs ideje kiforrni a fejlesztésnek..

Don Murk képe

Lehet hogy a lábukkal is kezelik, de abban is biztos vagyok, hogy a kormányt is elengedik, miközben kezelik a rendszert.

bonus6 képe

@Don Murk: Szerintem is lábbal kezelik... Viszont Alonsonak igaza van ,rengeteget tekergetik a gombokat..akkor is elengedik a kormányt..szoval az előnyszerzés miatt nem tetszik az F csatorna a többieknek..szvsz.

McLaren fan képe

@Don Murk: A McLaren-nél a lábbal kezelik ezt a dolgot amikor fékeznek és amikor gázt adnak ilyenkor mozog a lábuk! De lehet hogy igazad van én nem láttam ezt a videót és szerintem nem kéne idén betiltani ezt a cuccot esetleg csak finomítani rajta.

Don Murk képe

NAGYON FONTOS!

Nem csak a Ferrari aktiválja a kezük elemelésével az F-csatornát. Láttam belsőkamerás felvételeket a McLaren cockpitjéről. A felvétel a spanyol nagydíjon készült. A felvételen az látható, hogy Lewis Hamilton az utolsó kanyart bevéve kizárólag a jobb kezét tartja a kormányon, míg a bal kezét hasonlóan a Ferrari versenyzőihez, elemeli a kormánytól, és a cockpit falának szorítja. Ez egyértelmű jel arra, hogy a McLaren versenyzői nem a térdükkel kezelik a rendszert, hanem ők is a kezükkel. Itt fontos még megemlíteni, hogy a cockpit kialakítása miatt, a pilóták a térdüket meg sem tudják mozdítani, míg ki nem szállnak az autóból, tehát a lábukkal semmiféleképpen nem kezelhetik a rendszert.
Következtetés: Nem csak a Ferrari alkalmazza ezt a kéz elemelős módszert, hanem a McLaren is.

Ezt csak azért írtam le, mert mindenhol kizárólag a Ferrarit említik, mint akiknek a technikájuk veszélyes. (Véleményem szerint, ezt a rendszert már most be kellene tiltani, mert az hogy 250-el vesznek be egy kanyart, fél kézzel, az életveszélyes...)

bonus6 képe

Miért engedik hogy egyaltálan átvegyék.... Nem értek ezzel egyet.Ha valami jó akkor azt mindjárt tiltsuk be...Szánalmas..

Bronson képe

Nagy kár érte. Úgy látszik, hogy amit az egyik csapat kifejleszt, majd egy-két csapat átveszi, a többség számára nem elfogadható. A használattal kapscsolatos biztonság kérdését a csapatok megtudták volna oldani. A probléma abban áll, hogy a kis csapatoknak nem lenne rá pénze.
Az évközbeni teszteket pedig jó volna újra bevezetni, még ha korlátozva is lenne (napok vagy km).

Empi képe

Szerintem, ha a biztonságuk forog kockán, akkor azt igenis megmondják. Lásd a tükrös esetet...

bazsi911 képe

@Empi: Az a helyzet hogy a pilóták nem félős gyerekek, és mindent megtesznek 1-2 tized másodpercért, hogy bajnokok legyenek.Így hogy nem tudják rendesen letesztelni az a bizonyos 1-2 tized meg már most kell az elöbb-utobb valamelyik csapatnál negatív irányba sülhet el.Volt 1-2 nagyobb baleset, de hál istennek 94 óta nem volt halálos.Mondjuk akkor 3nagy esésből 2 halálos 1 versenyen.Ugyhogy szerintem nem kísértik a sorsot.

Empi képe

Ha a versenyző, aki használja nem látja veszélyesnek, akkor az, aki nem használja vagy nem is ül F1-es autóba miért mond véleményt róla?! Nevetséges, hogy minden dolgot amivel előnyt lehet szerezni betiltanak...

K.I.T.T. képe

@bazsi911: ez is igaz de nem mindenbe értek egyet!

bazsi911 képe

Hát igen... Még az elején megelőzik a komolyabb balesetet.Okos megoldás volt, de tényleg az év közbeni tesztek betiltása miatt ez balesetveszélyes volt.Kár hogy eltörölték a teszteket, mert többféle újjítást láthatnánk az f1-be

K.I.T.T. képe

Kár érte,minden jó technikai cuccot betiltanak,csak biztonságossá kéne tenni a használatát!