Csoda kellene a McLaren feltámadásához

Valóságos csoda kellene ahhoz, hogy az előszezoni küszködés után 2017-ben feltámadjon a McLaren – mondja David Coulthard, aki szerint a Honda F1-es jövője is veszélybe kerülhet.


Valóságos csoda kellene ahhoz, hogy az előszezoni küszködés után 2017-ben feltámadjon a McLaren – mondja David Coulthard, aki szerint a Honda F1-es jövője is veszélybe kerülhet.

A japán gyártó 2015-ben lépett szövetségre a McLarennel, az azóta eltelt 2 idény azonban kiábrándítóan alakult a páros számára.

A Honda ráadásul komoly problémákkal találta magát szemben az előszezonban is, úgy tűnik tehát, a McLaren vesszőfutása 2017-ben tovább folytatódik.

„A Honda-motorral kapcsolatos problémák egyszerűen túl komolyak” – mondta Coulthard a Motorsport.com című internetes lapnak.

„Megbízhatósági gondjaik vannak, és nincs elég lóerő – nem igazán haladnak kéz a kézben a fejlesztésekkel.”

„Javulni fognak, de annyira le vannak maradva, hogy Houdini-féle varázslat lenne, ha felzárkóznának és versenyképesek lennének idén.”

Coulthard – aki 1996 és 2004 között 150 versenyen állt rajthoz a McLaren színeiben – hozzátette, véleménye szerint a gyenge szereplés miatt a Honda Forma-1-es jövője is bizonytalan.

„A McLaren marad, de hogy a Honda folytatja-e, az már más kérdés. Elkötelezték magukat, rengeteg pénzt áldoztak erre a projektre, globális szintéren vannak – de nem azért, hogy elbukjanak. Márpedig jelenleg ez történik.”

Coulthard beszélt arról is, véleménye szerint a Mercedes legfőbb kihívója az előttünk álló idényben a Ferrari lesz.

„Remélem, hogy a Ferrari hozni fogja a versenyeken az előszezoni formáját. Könnyű kiválasztani a három legjobb csapatot: Mercedes, Ferrari és a Red Bull.”

„Nehéz elképzelni, hogy a Williams, vagy valamely másik csapat komoly kihívója lenne az élcsapatoknak. Az a csapat pedig, amely továbbra is alulteljesít, a McLaren lesz.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!