Davidson kommentátornak áll - F1VILÁG.HU

Davidson kommentátornak áll

HIRDETÉS

A Super Aguri egykori versenyzője, Anthony Davidson megerősítette, hogy csatlakozik a BBC Radio 5 Live kommentátorcsapatához az idei évben.

A Super Aguri egykori versenyzője, Anthony Davidson megerősítette, hogy csatlakozik a BBC Radio 5 Live kommentátorcsapatához az idei évben.

A brit versenyző, aki a tavalyi évben már vendégeskedett az állomásnál a Brit-, illetve az Európai Nagydíjon, idén David Croft kommentátor, és Holly Samos boxutcai riporter mellett fog tevékenykedni a BBC Radio 5-nél.

Davidson keményen dolgozott azon, hogy versenyzői ülést találjon az idei évre, miután a Super Aguri a tavalyi szezon negyedik állomását követően elhagyta a Forma-1-et, azonban egyik csapattal sem sikerült megegyeznie, így végül úgy döntött, elvállalja a kommentátori munkát.

“Az elmúlt néhány évben, mint forma-1-es versenyző, vendégeskedtem már a Radio 5 Live-nál, most azonban egész szezonban állandó helyem lesz a kommentátorállásban, amit már nagyon várok” – mondta Davidson. “Ez pedig lehetőséget biztosít arra, hogy elmagyarázzam, miként is érezhetik magukat a versenyzők az autókban a különböző helyzetekben. Célom az, hogy beavassam a közönséget olyan dolgokba, amiket egy külső szemlélő aligha ismerhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!