Dennis értetlenül áll Hamilton büntetése előtt

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis szerint sportszerűtlen ítélet született a Francia Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton büntetést kapott, amiért még az első körben – a sportfelügyelők szerint – úgy előzte meg Vettelt, hogy levágta a hetes sikánt.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis szerint sportszerűtlen ítélet született a Francia Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton büntetést kapott, amiért még az első körben – a sportfelügyelők szerint – úgy előzte meg Vettelt, hogy levágta a hetes sikánt.

Bár kanadai rajtbüntetése miatt amúgy sem volt sok esélye a dobogós helyezésekre, Hamilton reményei a tizennegyedik körben teljesen szertefoszlottak, mikor a sportfelügyelők egy keresztülhajtásos büntetést róttak ki rá.

Dennis azonban nem ért egyet a stewardok döntésével, ugyanis véleménye szerint versenyzője már befejezte az előzési manővert, mikor szélesen vette a kanyart.

“Úgy gondolom, hogy akkor már megelőzte” – mondta Dennis az ITV Sportnak adott nyilatkozatában a futamot követően.

“Nem hiszem, hogy ezzel bármilyen előnyt és pozíciót szerzett volna. Ez az én véleményem, ami úgy tűnik, nem egyezik másokéval, de szerintem már megelőzte. Ezzel a manőverrel semmilyen előnyre nem tett szert, ahogy azt egyesek gondolják.”

Dennis azt is elárulta, hogy azonnal felkereste a versenyigazgatót, Charlie Whitingot, akinek elmondta aggodalmát, ám az süket fülekre talált.

“Közöltem vele, hogy a mi véleményünk az, hogy Lewis már befejezte az előzési manővert, mikor kicsúszott a pályáról. Nem hisszük, hogy ezzel bármiféle előnyre tett volna szert, de ezt mások nem így gondolják” – tette hozzá Dennis, aki Kovalainen büntetéséről már nem is akart beszélni.

“Mindenki vonja le a maga saját kis következtetését az egészből. Most már Silverston-ra koncentrálunk. Rengeteg a tennivalónk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!