Dennis: Ha kell, most is utasítást adok versenyzőimnek - F1VILÁG.HU

Dennis: Ha kell, most is utasítást adok versenyzőimnek

HIRDETÉS

Ron Dennis elárulta, nem fogja visszafogni magát, és ha szükségesnek látja, akkor utasítani fogja versenyzőit, hogy tartsák pozícióikat a Kanadai Nagydíj utolsó periódusában, noha komoly kritikát kapott ezért a McLaren Monacóban.

Ron Dennis elárulta, nem fogja visszafogni magát, és ha szükségesnek látja, akkor utasítani fogja versenyzőit, hogy tartsák pozícióikat a Kanadai Nagydíj utolsó periódusában, noha komoly kritikát kapott ezért a McLaren Monacóban.

Azt követően, hogy Lewis Hamilton és csapattársa, Fernando Alonso elárulta, nem harcolhattak egymással Monacóban, a riválisok nyomására, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított a McLaren ellen csapatutasítás gyanúja miatt.

Ugyan a FIA vizsgálata végül bebizonyította, hogy nem vétett a szabályok ellen a McLaren, mikor felszólította versenyzőit, tartsák pozíciójukat a verseny végéig, sokan úgy gondolták, a wokingiak vezetése tanult hibájából, és a későbbiekben nem tesz még egyszer ilyet.

Igen ám, de a csapatvezető, Ron Dennis elmondta, ha szükségesnek látja, a mai versenyen is utasítást fog adni versenyzőinek, hogy ne harcoljanak egymással. “Versenyezhetnek egymással egészen addig, míg úgy gondoljuk, hogy az nem veszélyeztetni a csapat stratégiáját” – mondta Dennis.

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso szintén elmondta, nem fog eszeveszett támadásokat indítani Hamilton ellen, ha a brit versenyző az utolsó kiállás után is előtte halad. “A második kiállást követően, vagy tíz körrel a futam vége előtt az teljesen normális, hogy nem indítasz olyan agresszív támadást csapattársad ellen, mintha egy Ferrari vagy más rivális lenne előtted. Ha holnap nem leszek az első helyen, és nem egy Ferrari vagy egy BMW ellen kell harcolnom, akkor nem fogok kockáztatni. Szükségem van a második hellyel járó nyolc pontra. Brazíliában szeretném megnyerni a bajnokságot, nem pedig most.”

Dennis ismét hangsúlyozta, nem gondolja, hogy Monacóban csapatutasítást alkalmazott volna a McLaren, ugyanis a brit gárda mindig is elhatárolódott az ilyesfajta cselekedetektől.

“Soha nem alkalmaztunk csapatutasítást” – mondta a szakember. “Volt egy stratégiánk, mely arra volt kitalálva, hogy megszerezzük az első két helyet Monacóban. Ezért utaztunk a hercegségbe, és ezért tettük azt, amit tettünk. Hogy elérd céljaidat, mindent be kell vetned. Ezt tettük mi is, és nem vétettünk a szabályok ellen, amit a FIA vizsgálata is bebizonyított.”

Dennis továbbá azt is elmondta, mindkét versenyzőjük azonos feltételekben részesül, még akkor is, ha néha más stratégiával teljesítik a versenyeket. “Keményen dolgozunk, hogy egyenlő feltételeket adjunk versenyzőinknek. Egyik versenyzőnk felé sem hajlunk, és elégedettek vagyunk azzal, ahogy működünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!