Dennis jót nevetett Alonso sütkérezésén

Jót mosolygott Fernando Alonso brazíliai sütkérezésén Ron Dennis, a McLaren elnök-vezérigazgatója.


Jót mosolygott Fernando Alonso brazíliai sütkérezésén Ron Dennis, a McLaren elnök-vezérigazgatója.

A McLaren kétszeres világbajnoka nem szerepelt jól az interlagosi időmérőn, autója ugyanis műszaki hiba miatt már a Q1-ben megállt – ekkor döntött úgy a spanyol, hogy ahelyett, hogy visszamenne a garázsba, inkább leül egy kicsit sütkérezni a pálya mellé.

Az eseten jót mosolygott a Forma-1 közössége, az interneten pedig azonnal elkezdtek terjedni az Alonsót ábrázoló mémek.

Ron Dennis elárulta, ő maga is jót nevetett versenyzője akcióján.

„Jót kuncogtam magamban, hogy őszinte legyek” – mondta a McLaren elnöke.

„Nincs semmi baj egy kis humorral. Fernando legalább olyan keményen dolgozik, mint amennyire tehetséges, efelől ne legyenek kétségeink. Sokat érett azóta, hogy utoljára versenyzett nálunk nyolc éve. Most ő az egyik legkomplettebb versenyző, akivel valaha volt szerencsém együtt dolgozni.”

Alo

Bár az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén Dennis azt mondta, szóba került, hogy Alonso kivesz egy év szabadságot, melyet a spanyol rögtön cáfolt, a McLaren elnöke szerint nincs feszültség közöttük.

„Fernando szerződése három évre szól – nincsenek záradékok a teljesítményre vonatkozóan. Mindig tisztában volt azzal, hogy a 2015-ös év tanulóév lesz. Szóval ennek tudatában csatlakozott hozzánk. Voltak már jobb idényei, ez nyilvánvaló, de tudja, hogy nagyszerű évek várnak még rá a McLaren Hondánál.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!