Dennis még nem készült fel a visszavonulásra - F1VILÁG.HU

Dennis még nem készült fel a visszavonulásra

HIRDETÉS

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis csütörtökön adott nyilatkozatában elárulta, feladata van még a wokingi alakulatnál, ezért is döntött úgy, hogy nem hagyja el a brit gárdát.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis csütörtökön adott nyilatkozatában elárulta, feladata van még a wokingi alakulatnál, ezért is döntött úgy, hogy nem hagyja el a brit gárdát.

Dennis, akinek távozása mindennapos téma volt a sajtóban, mielőtt elutazott volna Ausztráliába, ígéretet tett a csapat főhadiszállásán dolgozóknak, hogy nem mond le posztjáról, és ő marad a McLaren csapatvezetője.

A brit szakember először beszélt arról, mi is állt döntésének hátterében, és elmondta, mikor a távozást fontolgatta, rá kellett döbbennie, hogy még nem készült fel a visszavonulásra.

“Rengeteg olyan dolog történt velem az elmúlt néhány hónapban, amit az emberek soha nem fognak megérteni” – mondta Dennis Ausztráliában. “A tavalyi év elején azt gondoltam, hogy az lesz az utolsó szezonom, amelyet a versenypályákon fogok tölteni, aminek legfőbb oka az volt, hogy már jó ideje ezt csinálom.”

“Azonban számos előre nem tervezhető dolog történt, ami gondolkodóba ejtett. Nem éreztem úgy, hogy ezt bárkivel is meg kellene osztanom, így nem is értem, hogyan kapott ez ekkora nyilvánosságot” – folytatta Dennis, aki az év elején elvált feleségétől.

“Szinte minden egyes évben hasonló dolgok történnek, azonban valamilyen okból kifolyólag ez nagyobb nyilvánosságot kapott. Célom és küldetésem az, hogy minél nagyobbá és sikeresebbé tegyem a McLarent, mint márkát. Egy olyan ember vagyok, aki nagyon élvezi a versenyzést, és ha nem érezném azt, hogy még adhatok valami pluszt a csapatnak, akkor nem lennék itt.”

Dennis továbbá felhívta a figyelmet az F1-es csapat vezérigazgatójára, Martin Whitmarshra, akit el tud képzelni utódjaként a jövőben.

“Továbbra is én maradok a csapatvezető, azonban ez a kisebb része a munkámnak, amelyet később vélhetően Martin vesz majd át tőlem” – magyarázta a brit szakember. “Azonban egy kicsit tovább kell erre várnia.”

Dennis azt is elmondta, már alig várja, hogy kezdetét vegye az idei szezon és végleg maguk mögött hagyják a tavalyi évet beárnyékoló kémügyet.

“Nem gondolunk többé a múltra, csak a jövőbe tekintünk. Kiváló autót építettünk, a srácok fantasztikus munkát végzetek, és azért vagyunk itt, hogy részt vegyünk a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, és minden energiánkkal a versenyre összpontosítunk” – tette hozzá Dennis.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!