Dennis nem aggódik a McLaren teljesítménye miatt

A McLaren elnöke, Ron Dennis cáfolja, hogy gondban lenne a wokingi alakulat, ugyanis elmondása szerint a teszteredmények nem tükrözik a valós erőviszonyokat, és abban is biztos, hogy versenyzői ott lesznek az élen a szezonnyitón Melbourne-ben.

A McLaren elnöke, Ron Dennis cáfolja, hogy gondban lenne a wokingi alakulat, ugyanis elmondása szerint a teszteredmények nem tükrözik a valós erőviszonyokat, és abban is biztos, hogy versenyzői ott lesznek az élen a szezonnyitón Melbourne-ben.

A napokban felreppent a hír, miszerint komoly gondok vannak a McLaren idei autójával, amit az is bizonyít, hogy a brit gárda nagyon gyengén teljesített a legutóbbi teszteken.

Heikki Kovalainen az e heti tesztprogram első két napján csak az utolsó helyekig jutott Barcelonában, míg csapattársa, Lewis Hamilton sem brillírozott a ma délelőtti edzésen, ahol 2.5 másodperccel lemaradva Jenson Buttontól, csak az utolsó helyen végzett.

Dennis azonban nem foglalkozik mindezzel, ugyanis véleménye szerint minden rendben, és versenyzői az élmezőnyben lesznek a szezonnyitón Melbourne-ben.

“Akármilyen a McLaren teljesítménye jelen pillanatban, egy versenyképes csapat leszünk az idei szezonban” – mondta a brit szakember a BBC-nek. “Ez pedig azt jelenti, hogy harcban leszünk a világbajnoki címért.”

“Célunk az, hogy a miénk legyen a leggyorsabb autó Ausztráliában. Nem arra hajtunk, hogy a gumik egykörös teljesítményét teszteljük, és a tabella elején végezzünk (a téli időszakban). A tesztek arról szólnak, hogy nagyon fegyelmezetten kell egyre gyorsabbá tenned a gépet, és nem szabad arra figyelned, hogy a többiek miként teljesítenek.”

“Miközben legfőbb riválisaink két nap múlva befejezik a felkészülést, addig nekünk van még lehetőségünk tesztelni a jövő héten Jerezben. A valós erőviszonyok pedig majd csak a szezonnyitón, Ausztráliában dőlnek el.”

“Számításaink szerint az autónk egyre gyorsabb lesz minden egyes versenyen, és mindent megteszünk majd azért, hogy folyamatosan fejlesszünk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy harcba szállhassunk a bajnoki címért” – folytatta Dennis.

Bár egyesek szerint komoly a gond az új McLaren aerodinamikai csomagjával, amit az is bizonyít, hogy a csapat sokáig a 2008-as hátsó szárnyat használta, Dennis nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget.

“Azért használtuk a 2008-as hátsó szárnyat, mert az sokkal inkább hasonlít arra, amivel megérkezünk majd Ausztráliába” – tette hozzá a brit szakember, aki arra is tett utalást, hogy csapata csak a jövő heti teszten veti be először azt az aerodinamikai csomagot, amivel megkezdi a szezont.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!